Hatodik rész- Kórházban

Itt az új rész, írjatok véleményt!

/John szemszöge/

Mentem foci szakkörre, de előtte volt egy kis időm, így meglátogathatom Perrie-t az ebédlőben. Onnan kijött egy kilencedikes kiscsaj, valamilyen Emma, aki megszólított, mert mondani akart valamit.

-Szia! Te vagy Perrie Edwards pasija?

-Igen, és te ki vagy?

-Emma vagyok. Csak szólok, hogy Perrie Niall Horannal van. Biztosan szeretik egymást.

Nagyon ideges lettem, amikor ezt mondta, azonnal az ebédlőbe mentem, a kiscsaj utána jött. Niall és Perrie teljesen máshol ültek, de azt észrevettem, hogy folyton a csajomat bámulja ez az ír köcsög.

-De hát nem is egy asztalnál ülnek!

Mondtam Emmának.

-De az előbb úgy voltak, csak Niall elült, de szemmel láthatóan nem veszi le a szemét Perrie-ről és Perrie is időnként ránéz.

-Igen, azt észrevettem. Köszi, hogy szóltál!

-Mit fogsz csinálni?

-Agyon verem! Kint megvárom a haverokkal.

Nevettem egyet, majd rohantam, hogy összeszedjek mindenkit. Kint megvártuk a suli előtt és mikor jött, kicsit ráijesztettünk. Közeledtem felé, ő egyre csak lépett hátra, utána löktem egy nagyot rajta, azonnal elesett. Ez egy szerencsétlen, ezt egyedül is elintézem.

-Mit akarsz?

Kérdezte félősen, látszott, hogy be van tojva.

-Nem engedem, hogy lenyúld a csajomat, te ír!

-Nekem nem kell Perrie, egy átkozott szajha!

Így nem beszélhet senki Perrie-ről, adtam neki egy hatalmas pofont. Jól összevertem, védekezni se tudott, semmi esélye sem volt, hogy visszaadja. Akkor hagytam abba, amikor elkezdett ömleni a vér az orrából. Nem akartam, hogy kórházba kerüljön, csak annyit, hogy tanuljon belőle és válogassa meg a szavait. Mi az, hogy lekurvázza Perrie-t? Faképnél hagytam, a haverjaim is jöttek, de rájuk nem is volt szükség, mert simán elintéztem egyedül is.

/Niall szemszöge/

John összevert, az orrom vérzett és ott feküdtem az utca közepén. Véletlenül se segített volna senki, pedig annyian mentek el mellettem. Próbáltam felkelni, de nem nagyon ment, mert minden testrészem fájt, mert ez meg is rúgdosott mindenhol. Szerencsére holnap szombat, nincs suli. Nem sokkal később egy lány jött oda hozzám.

-Jól vagy?

Kérdezte kedvesen, majd leguggolt hozzám, szőkés barna haja volt és egészen egyszerű lány.

-Nem egészen!

Feleltem, szerencsére az orrvérzésem elállt, de a pólóm tiszta vérfolt volt.

-Segítsünk felállni?

Nyújtotta a kezét, akkor láttam, hogy a barátnője is vele van. Neki teljesen más a stílusa, hosszú fekete haja van, ez mellett eléggé plázacicásan nézett ki: kivágott rózsaszín top és egy mini szoknya volt rajta, meg persze magassarkú szandál. Oldaltáskát viselt, míg a szőke lánynak hátitáskája volt. Egy egyszerű fehér póló volt rajta meg farmer torna cipővel. A segítségükkel végre felálltam, azonban egyre nagyobb fájdalmat éreztem a hasamban, ahol John megrúgdosott. A lányok be is mutatkoztak, a suli meg egyre messzebb került hála istennek.

-Emmelie de Forest vagyok!

Mutatkozott be előbb a szőke, majd végül a sötét hajú is.

-Safura Alizadeh.

Az igen, igen csak fura neve van.

-Niall Horan.

Mutatkoztam be én is. Egy park felé vettük az irányt, az első padra le vetettem magam, mert már nem bírtam tovább menni.

-Köszi a segítségeteket, nem tudom mi lenne velem nélkületek!

-Biztos, hogy jól vagy?

Kérdezte Emmelie aggódva, szerintem a másik csajt nem igazán izgattam, csak a barátnőjét kíséri el. Szinte hozzám se szólt.

-Nem igazán.

Fogtam a hasamat, ami egyre jobban csak fájt, ráadásul belül éreztem a fájdalmat. Biztos voltam benne, hogy belső sérülést szenvedtem.

-Hanyadikos vagy?

Faggatott tovább Emmelie.

-11. Ti?

-Mi 12, osztálytársak vagyunk. És igen, külföldiek vagyunk, én dán, Safura meg azerbajdzsáni.

-Az jó, én ír vagyok.

Egyszercsak egy gitárroncsot pillantottam meg a fa tövében, valami azt súgta, hogy fel kell állnom megnézni. Rávettem magam és odasétáltam, a lányok is követtek.

-De amúgy mi történt veled? Valaki megvert?

Emmelie kérdezősködött, de nem válaszoltam neki, mert teljesen ledöbbentem, amikor megláttam a gitárom összetörve, könnycseppek szabadultak ki a szememből, majd felemeltem, ekkor egy összehajtott papírdarab esett ki belőle. Kinyitottam, egy üzenet volt benne:

„Ha tudtuk volna, hogy ír vagy, akkor ott helyben kinyírtunk volna. Egyértelmű, hogy az ócska gitárod Írországból származik. Akkor is tudtuk volna, ha nincs rajta az a vacak ír zászló meg azok az ócska zöld lóherék! A tokot megtartottuk, mert azon nem találtunk erre utaló jeleket. Egy szaros ír gyerek vagy! Gyűlöljük az íreket és most elindultunk felrobbantani egész Írországot! Ha meglátunk téged Angliában, akkor búcsuzhatsz az életedtől, te senkiházi! A vacak gitárodat meg visszakapod! Nesze! Fel fogunk ismerni a buzi szőke hajadról! Hahahaha!”

Szóhoz sem jutottam, amikor ezeket a sorokat olvastam, a sírást se bírtam visszatartani. Közben Emmelie folyamatosan beszélt hozzám, de nem tudtam figyelni rá. Aztán csak egyre nagyobb fájdalmat éreztem a hasamban, már nem tudtam állva maradni, összerogytam a földön és utána nem tudom mi történt.

/Emmelie szemszöge/

Amikor Niall meglátta azt a gitárroncsot, szomorú lett, de főleg akkor, amikor elolvasta azt a levelet. Vajon mi lehetett benne? Egyszercsak összeesett, eszméletét vesztette. Valaki bánthatta, ebben biztos vagyok.

-Safura, kérlek hívd a mentőket!

Közben letérdeltem Niallhoz és beszéltem hozzá, hátha magához tér. Safura fogta a telefonját és teljesítette a kérésem. Tíz perc múlva ki is értek, addig elolvastuk Safurával a levelet, mindketten ledöbbentünk rajta.

-Hol a beteg?

Kérdezték a mentősök.

-Itt fekszik a földön!

Betették a mentőautóba, elmondták nekünk melyik kórházba menjünk, majd elmentek.

-Induljunk,  Safura!

Fogtam a gitárt, a papírt eltettem a zsebembe és indultunk.

-Minek hozod ezt a szemetet? Úgysem jó már semmire.

Kérdezte meglepetten Safura.

-Talán, mert az övé volt, nagyon szomorú volt miatta. Nem vetted észre?

-De sajnos igen. De mi miért foglalkozunk ezzel a fiúval, mikor nem is ismerjük őt?

Szerinted itt kéne hagyni, amikor valaki megverte?

-De ettől nem ájul el senki, ő meg elájult.

-Nem tudom, biztos beteg.

Odaértünk a kórházba, megérdeklődtük az orvostól, hogy milyen az állapota.

-Sajnos nincs túl jól, belső vérzése van, ami akár az életébe is kerülhet.

A számhoz tettem a kezem, el sem akartam hinni, hogy ilyen állapotban van.

-Úristen! Hogy történhetett?

Kérdeztem sírás elfolytott hangon, nagyon érzékenyen érintettek az ilyenek, még ha nem is ismerem az illetőt. Safurát nem érdekelte, az egészet fapofával hallgatta végig. Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen?

-Ti milyen hozzátartozói vagytok?

-Igazából nem ismerjük, csak annyi, hogy egy suliba járunk és láttuk, hogy rosszul van.

-Akkor derítsétek ki a szülei elérhetőségét, mert így nem tudunk semmit se tenni.

-Jó, megteszünk mindent. Gyere Safura!

Szaladtunk is ki a kórházból, egyenesen az iskola felé.

-Hallod Emmelie! Most hogy derítjük ki? Szerinted az iskolában tudnu fogják? És ha már nincsenek ott?

-Remélem még van bent valaki.

Kintről láttuk, hogy a pályán még tart a foci szakkör, amit David tanárúr tart. Be is mentünk hozzá.

-Tanárúr! Beszélhetünk Önnel?

-Persze! Mit szeretnétek, lányok?

-Csak azt, hogy Niall Horan kórházba került és bármikor meghalhat.

A tanárúr el sem akarta hinni, amit közöltem vele, tátva maradt a szája a csodálkozástól.

-Ez komoly? De mi történt?

-Amikor kijöttünk a suliból, akkor ő ott feküdt a földön, vérzett az orra, szerintem valaki megverte, mert most belső vérzése van. Azért jöttünk ide, mert szólni kéne a szüleinek, mi nem ismerjük őt.

-Köszönöm, hogy szóltatok! Most hazamehettek, majd én elrendezem.

Elmentünk, azonban én még vissza akartam menni a kórházba, Safura hazament, mert nem volt ehhez az egészhez kedve. Megbeszéltük, hogy otthon találkozunk.

/Emma szemszöge/

Niall nem jött haza és már este 6 óra volt. Maurával a nappaliban ültünk és társasoztunk, de ő igen is aggódott Niallért, mert még a telefont sem vette fel. Ekkor eszembe jutott, hogy Perrie pasija meg akarta őt verni, lehet, hogy el intézték és valahol haldoklik. Gondolkoztam, hogy elmondjam-e Maurának, de közben megszólalt a telefonja, ő fel is vette, majd kivonult. Őrjöngve jött vissza.

-Emma! Niall kórházba került és a halálán van! Úristen!

Teljesen ki volt borulva, el is sírta magát, én is szomorú lettem, akármennyire is utálom, de ilyet nem kívánnék neki, hogy meghaljon.

-De hogyan? Mi történt vele?

Nem mertem elmondani, hogy tudok arról, hogy megverték.

-Öltözz fel! Azonnal indulnunk kell kell a kórházba!

Felmentem a szobámba, felvettem valami értelmes cuccot és indultunk a kórház felé. Mikor beértünk, egy szőkésbarna hajú csajszi sétált felénk, aki megszólított minket.

-Ön Niall anyukája? Te pedig a testvére vagy?

-Igen. Merre találjuk az orvost?

-Mindjárt jön! Én is nagyon aggódom érte.

Kíváncsi voltam ki ez a csaj, tegnap még Perrie-vel ment el, most meg vajon felszedett egy újabb csajt? Ez legalább hozzá való, pont olyan szerencsétlennek nézett ki, mint amilyen Niall is. Meg kell mondani annak a kurvának, hogy az átkozott pasija miatt, de főleg miatta Niall haldoklik. Holnap úgy is ott lesznek a diszkóban, majd jól letámadom őket, mert Perrie-t sokkal jobban utáltam, mint Niallt. Jött az orvos, aki ezt mondta.

-Ezen az éjszakán dől el, hogy Niall életben marad-e.

Maura kiakadt, a másik csajjal vigasztaltuk, Emmelie-nek hívták és végzős.