Negyedik rész- A csalódás

/Niall szemszöge/

El sem merem hinni, hogy már az első napon randira hívok egy lányt, aki ráadásul bele is ment. Perrie amúgy dögös csaj és nagyszájú. Pont az ellentéte Anne-nek, aki visszahúzódó volt és nem voltak olyan jó ruhái. De nem is ezért szerettem. Bár őt még nem felejtettem el, de Perrie nagyon tetszett. Le sem tudtam róla venni a szemem. Kaja után hazakísért, már köszöntem volna el tőle.

-Hozzál fürdőcuccot, mert átjössz hozzánk és medencézni fogunk.

Jelentette ki, mint aki megparancsolta volna, de nem mondhattam nemet.

/Emma szemszöge/

Niall előtt értem haza, enyém a ház. Bekapcsoltam egy DVD-t, de pár perc múlva Niall berontott, aki nagyon sietett.

-Hová sietsz ennyire? Komolyan felforgatod az egész házat!

Felszaladtam a lépcsőn utána.

-Ne ütsd már bele mindenbe az orrodat!

Bement a szobájába, én meg a sajátomba és kinéztem az ablakon. Egy lányt láttam, ekkor minden világossá vált, hozzá siet Niall. Mikor idefordult, egyből láttam, hogy Perrie Edwards az, a suli egyik legnépszerűbb csaja. Nem fért a fejembe, hogy ez a szerencsétlen Niall hogy tudta felszedni ezt a csajt. Hagy zúgjon csak belé, közben meg nem is tudja, hogy a fél iskoláva lefeküdt már. Néztem, ameddig el nem mentek, utána folytattam a DVD-zést.

/Niall szemszöge/

Ledobtam a cuccaimat, majd bedobtam a fürdőgatyám és már rohantam is ki. Nem sokára megérkeztünk Perrie-ék házához, ami hatalmas volt, még az Írországi házunknál is nagyobb, de nem sokkal. Bementünk, odabent minden csodálatos volt, de annyira mégsem voltam elájulva, mert 18 évig én is hasonlóban laktam.

Perrie-ék háza:

-Nagyon szép a házatok! Írországban én is hasonlóban laktam, mivel az apám egy gazdag üzletember.

-Egy cipőben járunk akkor, mert én is gazdag vagyok. Egymáshoz illünk.

Ekkor elnevette magát, én csak mosolyogtam. Átöltöztünk, majd bemásztunk a medencébe, ami szintén hatalmas volt.

-Majd egyik este nyáron meghívlak hozzám, olyankor méghangulatosabb az udvar.

-Izgalmas lehet. Főleg kettesben veled!

Nevetésben törtünk ki. Vízipisztolyos fogócskáztunk, majd az erkélyről ugráltunk be a vízbe. Nagyon boldog voltam, hogy már az első nap fogtam egy ilyen lányt. Hat órakor hazamentem készülődni, beszéltem az ír barátaimmal, akiknek elmeséltem milyen csodálatos napom volt és, hogy érdeklődöm egy lány iránt. Természetesen örültek neki.

/Perrie szemszöge/

Jól éreztem magam Niallal, de csak barátként tudtam még mindig elképzelni. Amúgy meg imádtam hitegetni a fiúkat, főleg az ilyen Niall féléket. Amúgy aranyos, meg minden, de egy kicsit fura. Talán, mert ír? De majd ha megtudja, hogy John-nal járok, kíváncsi leszek a fejére. Szegényt már előre sajnálom. A legdögösebb estélyimet vettem fel, hogy le se tudja venni rólam a szemét. Egy kicsit elszórakozom vele, ennyi az egész. Felvettem a hozzávaló tíz centis sarkú cipőmet, fogtam a táskámat és indultam is.

Perrie ruhája:

És a cipője:

Hamarosan jött is Niall.

-Itt vagyok. Indulhatunk?

Azt hittem a luxus autójával jön, már ha van neki olyan, de taxival mentünk. Valóban egy elegáns étterembe vitt, ide tényleg csak a gazdagok járnak. Nagyon sokat járok amúgy ide a szüleimmel. Elfoglaltuk a helyünket, a legjobb bort hozta ki nekünk a pincér. Imádtam. Mikor elfogyasztottuk a vacsoránkat, Niall egy meglepetést tartogatott nekem.

-Akkor most jöjjön a várva várt meglepetés!

Mondta örömmel, látszott rajta, hogy teljesen ki van virulva, egyre jobban sajnáltam, hogy így hitegettem szerencsétlent. Előhúzott a zsebéből valamit, egy dobozka volt az. Én is mosolyogtam, kíváncsian vártam mi lehet az. Egy gyémánt nyaklánc, egy vagyonba kerülhet.

-Úristenem! Hisz ez gyönyörű!

Kiáltottam fel, bár nekem is drága ékszereim vannak, de ilyen nincs.

-Feladhatom rád?

Kérdezte, persze, hogy igent mondtam.

-Ez még anyám lánca volt, ő adta nekem, amikor elváltak a szüleim és én meg apánál maradtam. Azért adta, hogy sose felejtsem el őt, azóta őrizgetem. 5 éves voltam ekkor, 1998-ban. Igaz, hogy csak egy napja ismerjük egymást, de beléd szerettem és nem bírom magamba tartani. Szeretlek! Leszel a barátnőm?

Ez a gyerek komolyan nagyon humoros, azonban ő komolyan gondolja az egészet. Nagyon jól tudtam, hogy nemet kell neki mindanom, mert az nem szép, ha hitegetem, de most ehhez volt kedvem.

-Hát persze, hogy leszek, Niall!

A nyakláncot se szabadott volna elfogadnom, hiszen tényleg sokat jelentett neki. Ezek szerint valóban belém szeretett. Ha ezt John megtudná, fúúú! Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, végül csók lett a vége. Taxival mentünk haza este 10-kor. Szívesen maradtam volna még, de holnap suli. A szüleim nem tudták hol vagyok, még egy üzenetet se hagytam. Hívtak, de nem vettem fel.

-Hol voltál ilyen ruhában? Világosan meg lett mondva, hogy csak hétvégén bulizhatsz!

-Nem bulizni voltam! John meghívott vacsorázni! Csodálatos volt!

-Mégis hová? Hisz tudja mindenki, hogy nincs pénze!

-Nyáron diákmunkán volt, innen lett pénze.

Elhitték szerencsére, nem lettem összeszídva.

/Niall szemszöge/

El sem tudom mondani mennyire boldognak éreztem magam. Perrie egy csodálatos lány és most a barátnőm lett. Mikor hazaértem, tartottam David reakciójától. Beléptem a házba, akkor eltorlaszolta előlem az utat.

-Magyarázatot követelek!

Próbáltam kikerülni, de hiába, mindig elém állt.

-Mondd meg hol voltál ilyen későig!

-Egy lánnyal voltam!

-Szóval máris becsajoztál? Ide figyelj! Az engedélyem nélkül sehová se mész az iskolán kívül!

Mondta keményen és szigorúan. Továbbra se engedett beljebb, megláttam anyát, talán ő megment. Ránéztem és ő is rám, majd odaállt David mellé, a vállára tette a kezét és felém fordult.

-Hol voltál, fiam?

-Gyere anya! Fent megbeszéljük!

Már indultam volna, mire David megfogta a karom és elkezdte szorítani.

-David, ez fáj! Engedj már el!

Kiabáltam rá, próbáltam szabadulni az erős kezei közül, de mégjobban megrángatott. Végül anya szólt rá, hogy állítsa le magát.

-Engedd el, David! Miért bántod folyton?

Anyára már hallgatott, ekkor gyorsan felszaladtam a szobámba és az ágyra vetettem magam. Sírhatnékom támadt, honvágyam lett. Elegem volt Davidból, a karom is rohadtul fájt, ahol megszorított. A párnába temettem az arcom és a fejemre húztam a takarót. Nem sokkal később kopogást hallottam.

-Ki az?

Kiabáltam ki, de az illető nem válaszolt, hanem benyitott. Csak remélni mertem, hogy nem David az, szép óvatosan kinéztem a takaró alól és akkor láttam, hogy anya az, aki leült mellém az ágyra.

-Jól vagy?

Kérdezte halkan.

-Haza akarok menni! Utálom Davidot!

-Nem hagyom, hogy bántson! Most mondd el hol voltál!

Amikor Perrie-re gondoltam, a boldogság fogott el, még a sírást is abbahagytam és örömmel meséltem el neki minden részletet. Na jó, a nyakláncos részt kihagytam. Anya örült a boldogságomnak, át is ölelt, erősen magához szorított és én is őt. Ekkor egy kicsit megkönnyeztem, de nem tehetek róla, hogy ilyen érzékeny vagyok.

Másnap reggel örömmel keltem fel, alig vártam, hogy lássam Perrie-t. Még suli előtt beugrottam egy virágboltba, vettem egy szál rózsát. Amikor beléptem az osztályterembe, Perrie mellett egy másik fiú ült, akit tegnap nem is láttam.

Nem zavartattam magam, odaálltam a lány elé és átadtam neki a rózsát.

Csak később jöttem rá, hogy nagyon rosszul cselekedtem.

-A világ legszebb lányának!

A fiú felpattant a helyéről, megragadta a karom, pont ott, ahol tegnap David megszorított. Marha jó, máshol szinte nem tudnak megfogni, csak ott, ahol fáj.

-Mi a fenét akarsz te a barátnőmtől, te senkiházi?

Nézett mélyen a szemembe a barna szemeivel, látszott benne a féltékenység és a düh. Eléggé elszégyeltem magam, semmi esetre se szerettem volna tovább a szemébe nézni, így a tekintetem a padot nézte, ahol csak Perrie tolltartója volt.

-Neked Perrie a barátnőd?

Kérdeztem félénken és halkan, ezután Perrie-re néztem, magyarázatot követeltem tőle, ő is engem nézett. Egy csepp szégyenérzet nem volt benne, hogy így becsapott és a szemeiben csak ennyit láttam: „sajnálom!”

-Igen és már kilencedik óta járunk!

-Pedig tegnap nem ezt mondta! Meghívtam vacsorázni este és csókolóztunk is. Megkérdeztem lesz-e a barátnőm, ő igent mondott.

Kiabáltam, az egész osztály minket nézett, a rózsa amit hoztam, a földön hevert. John-t elöntötte a düh, Perrie-re nézett.

-Ezt még megbeszéljük, drágám!

-Mégis mit? Kitalálta az egészet! Álmodta!

Védekezett Perrie, majd produkált egy mű nevetést. Hihetetlenül megalázva éreztem magam, hogy csak játszadozott velem és a pasija előtt mindent tagad. Véletlenül se mondta volna, hogy foglalt a szíve, még volt képe igent mondani és megcsókolni engem. John széttaposta a rózsámat, nekem meg könnyek csordultak ki a szememből, ami végig folyt az arcomon, még a számba is belement. Nem tudtam feldolgozni, hogy ezt tették velem, soha nem éltem még át ehhez hasonlót. Bejött a tanár, mindenki a helyére ment. Engem még nem ismert, de mégis odamentem kikéreckedni.

-Rosszul érzem magam! Kimehetnék a mosdóba?

-Persze!

Kiszaladtam, de nem a mosdóba, hanem az udvarra. Leültem a padra, az arcomat a kezembe temettem és sírtam megállás nélkül. Azután valaki megfogta a kezem, David állt előttem, aki felrántott a padról.