Harmadik rész- Első nap az iskolában

London

/Niall szemszöge/

Megint a csörgőórára ébredtem, irány a suli. Mindenképp le akartam zuhanyozni, hisz fontos az első benyomás, még sem lehetek büdös. Nem, mintha az lennék, de akkor is jobban éreztem magam, ha már megfürödtem. Még nem tudtam hol van az iskola, de Emma elkísér, hiszen ő is oda jár. Ő még csak 9-es, én meg 11-es, de már 12-es lennék, ugyanis ötödikben megbuktam. Gondolom már egyértelmű, hogy nem vagyok valami jó tanuló. Szerencsére még nem kellett vinni könyveket, csak egy füzetet dobtam be, meg egy tollat. Emma ugyanígy tett. Anya csomagolt nekünk szendvicseket tízóraira, ebédre meg be voltunk mindketten fizetve, mivel otthon hétköznap nincs ebéd. Emmával elindultunk a suliba, buszra szálltunk, kb 5 megállót mentünk.

-Izgulsz?

Kérdezte halkan Emma. Nagyon kínos volt köztünk a csend, amit ő tört meg. Meg persze a feszültség is nagy volt, hisz utáltuk egymást.

-Egy kicsit igen! Hisz nem ismerek senkit.

-Ez természetes! Biztos lesznek új barátaid és a régieket meg elfelejted!

-Nem! Őket soha nem felejtem el! Ők a gyerekkori barátaim!

-Hidd el, mi angolok jobbak vagyunk az íreknél!

Nevetett egyet. Úristen, hogy mondhat ilyet nekem ilyet? Biztos vagyok benne, hogy megakart bántani, de nem szabad kimutatnom, hogy rosszul esik nekem.

-Hát jó! Ha te mondod!

Hamarosan leszálltunk a buszról, mentünk egy darabig, de Emma egyszercsak eltűnt néhány lánnyal. Na szép és az iskola még odébb van, de ha követem a fiatalokat, akik mind egy irányba mennek, akkor bizonyára a suliban kötök ki. Így is volt, bár kissé félénken mentem, mert azt sem tudom hol van az osztályom. Körülnéztem, de senkit se ismertem, tehetetlennek éreztem magam. Ekkor odajött egy szőke lány.

-Szia! Kit keresel?

Kérdezte kedvesen.

-Az osztályomat, a 11/C-t. Merre találom?

-Én is oda járok. Osztálytársak vagyunk?

-Igen. Tegnap jöttem csak.

-Még nem csöngettek be, menjünk ki egy cigire.

-Én nem cigizem.

-Nem baj, beszélgetni szeretnék veled!

-Jó, menjünk!

Bár az első napom Londonban nem túl jól indult, de a suliban igen. Egy szép lány szólított, aki ráadásul az osztálytársam és beszélgetni hívott. Ennél jobban nem is indulhatott volna a napom. Kimentünk, ő rágyújtott egy cigire.

-Perrie Edwards vagyok!

Mutatkozott be, majd nyújtotta a kezét.

-Niall Horan!

Kezet fogtam vele, kedves lánynak tűnt.

-Honnan jöttél?

-Írországból.

Ezen igen csak meglepődött, nem számíthatott erre.

-Nahát! Akkor lesz egy ír osztálytársunk?

Kérdezte nevetve, de nem volt gúnyos.

-Ezek szerint igen.

Mosolyogtam, bár egy kicsit zavarban voltam.

-Biztos örülni fognak neked. Amúgy mikor jöttél ide?

-Tegnap, de már mondtam.

-Ja tényleg! Szüleiddel jöttél?

-Mivel a szüleim elváltak, eddig apámmal laktam Írországban, de mivel most Amerikába kellett mennie egy üzleti útra, ide küldött anyához.

-Akkor anyukád angol?

-Nem, csak egy angol férfihoz ment hozzá, azért költözött ide.

-Értem. Nincsenek is tesóid?

-De van egy bátyjám, de összeköltözött a barátnőjével, ezért ott maradt. Rólad mit tudni?

-Egyke vagyok, a szüleim nagyon gazdagok és egy hatalmas villában lakom.

Kicsit furán mondta el ezt, mintha olyan nagyra tartaná magát ettől, de se baj, mert nekem így is tetszett a lány.

/Perrie szemszöge/

Mikor elbeszélgettem Niallal, egészen jó érzés fogott el vele kapcsolatban. Szimpatikus fiú volt és reméltem, hogy hamarosan összehaverkodunk. Csak barátként tudtam elképzelni, mivel nekem már van pasim, aki szintén az osztálytársunk, de ma nem jött suliba. A másik, hogy Niall nekem egyáltalán nem jön be. Gondoltam segítek neki beilleszkedni és eligazodni a suliban. Hallottuk, ahogy becsöngetnek, mehettünk az osztályterembe.

-Becsöngettek, menjünk! Ne késsünk el az első napon, ez főleg neked fontos, mert új vagy!

Mondtam neki, miközben eltapostam a cigimet. Indultunk befelé az osztályterembe, szerencsére még nem volt bent tanár.

-Figyelem! Figyelem!

Mivel én elég népszerű voltam az osztályban, így minden szem rám szegeződött. Közben megfogtam Niall karját, magam mellé húztam.

-Új osztálytársunk van!

Kiabáltam, hogy biztosra mindenki ide figyeljen és, hogy hallja az is, aki leghátul ül.

-Na szóval ő itt az új osztálytársunk, Niall Horan, Írországból jött! Köszöntsétek szeretettel!

Igaz, hogy a tanárok szokták bemutatni, de most megtettem én, ha már összefutottam vele.

-Szia! Érezd jól magad ebben az állatkertben, Niall!

Mondta az egyik fiú, majd vigyorgott egyet. Ez az osztály eléggé elszabadult volt, szinte soha sem volt csend és valóban illett ránk az állatkert jelző.

Niallt magam mellé ültettem, ahol eredetileg a pasim, John ült volna. De most mit számít? Úgy is elültetnek minket már az első napon. Szerencsétlen Niallt kérdésekkel bombázták, már azt sem tudta kinek válaszoljon. Elsősorban ilyen kérdések hangoztak el: Milyen volt az előző sulid? Milyen Írország? Hogy hogy eljöttél onnan? Van csajod? Hány csajjal voltál eddig? Mennyit szoktál inni? Cigizel? Stb.

Hamarosan bejött a tanár, ekkor fel kellett állni. Ketten kiálltak hetesnek és jelentettek. Az osztálylétszám a tavalyi 29 mostanra 30-ra növekedett. Utána megszólaltam.

-Tanárnő! Új osztálytársunk van, Niall Horan! Itt áll mellettem. Amúgy már a többiek ismerik, mert bemutattam.

-Rendben! Foglaljatok helyet!

Leült mindenki, utána a tanárnő szintén kérdésekkel bombázta Niallt.

-Mesélj magadról, Niall! Honnan jöttél?

-Írországból.

A tanárnő kissé meglepetten nézett, pont, mint én, amikor én kérdeztem meg tőle. Én is meglepődtem, mert ugye ebben a suliban nem nagyon voltak ír tanulók, ha esetleg igen, akkor ilyen furán néztek rájuk. Itt ez volt a szokás, nem tudom miért. Valamiért itt nem bírták az íreket. Ismertem párat, pl aki tavaly ballagott el, egy csaj volt, akit az osztálytársai is kikészítettek, a tanárok se kímélték, sőt, amikor össze voltunk velük vonva, mert nem volt tanár, akkor a tesi tanártól kapott ez nagy csattanóst, mire a lány kiszaladt az óráról, erre bevágta neki tesiből az egyest. Milyen fura! A tesi tanárunk a legnagyobb ír gyűlölő a suliban, nem mintha más az lenne. Erre meg pont neki van ír felesége, ezt mindenki tudta. Ki érti ezt? Ráadásul minden tesi órát azzal kezdte, hogy köcsög írek. Mindenki csak röhögött rajta. Beteges egy tanár volt ez, aki meg nem volt hozzászokva, annak garantáltan izomláza lett másnapra a tesi óra után.

-Készülj fel, hogy az összes tanár ki fog kérdezni!

Súgtam neki oda, ő csak rám nézett, de semmit sem mondott. Aztán lediktálták az órarendet, ekkor vettem észre, hogy Niall balkezes. Pont rosszul ültünk, mivel én jobb kezes vagyok, mint a legtöbb ember, így zavartuk egymást.

-Jaj, Niall! Folyton meglöksz!

Szóltam oda neki, mert már idegesített. De úgy éreztem, hogy én is meglöktem őt párszor.

-Bocsánat!

-Helyet kéne cserélnünk, mivel te bal kezes vagy!

-Talán igazad van!

Átültünk, ekkor a tanárnő ránk szólt.

-Perrie! Niall! Mit csináltok?

-Csak helyet cseréltünk.

Mondtam.

-Minek? Nem volt úgy jó?

-Niall balkezes és állandóan meglökjük egymást!

Kicseréltük a cuccunkat is és folytattuk az órarend leírását. Ma csak osztályfőnöki órák voltak, volt egy szünetünk. A többiek ki akarták használni az időt, hogy megint faggathassák szegény Niallt. Bezzeg amikor előtte voltak új osztálytársaink, velük nem csinálták ezt.

-Niall, kijössz velem?

Kérdeztem, talán, mert meg akartam menteni. Úgy tűnt örömmel kijött velem. Kerestem egy helyet, ahol a többiek nem találhatnak meg.

/Niall szemszöge/

Már azt sem tudtam hol áll a fejem, annyi kérdést feltettek, ráadásul egyszerre. Szerencsére Perrie kimentett, így békén hagytak végre.

-Merre van a büfé?

Kérdeztem, mivel éhes voltam és az anya által csomagolt szendvicsek az osztályteremben maradtak. Isten ments, hogy visszamenjek oda. Perrie-vel elmentünk büfébe, melegszendvicsek vettem, ő is vett magának. Kimentünk utána az udvarra, leültünk egy padra és ott ettük meg.

-Gondolom nehezen viseled, hogy így letámadtak.

-Igazából jól esik, hogy ennyire érdeklődnek felőlem, de ez már sok. Sőt, olyan kérdéseket is feltesznek, amik nagyon kellemetlenek.

Perrie elnevette magát, nem értettem ezen mi volt vicces.

-Ne is törődj velük, a fiúk nagyon perverzek. Te szerintem más vagy, mint ők! Ezért is bírlak!

Mikor visszamentünk, egy kicsit késtünk. A többiek furán néztek ránk. Suli után Perrie leállította a többieket, hogy hagyjanak levegőhöz jutni. Ezer köszönet neki, különben már felfaltak volna. Elmentünk ebédelni, ő is be volt fizetve. Komolyan mondom ilyen szörnyű ebédem még soha sem volt, mint ez.

-Írországban a suliban sokkal jobb kaják voltak. Ez egy moslék, még a kutyám se enné meg!

Mondtam neki, de ezt halál komolyan gondoltam.

-Ez van, de most nincs jobb!

-Akkor gyere el velem, meghívlak egy étterembe!

Elmondása szerint neki is volt pénze, de biztos voltam benne, hogy meg tudom hívni egy drága étterembe. Kicsit elbizonytalanodott.

-Tudod mit? Együk meg ezt a szart és vacsorázni hívj meg!

-Nem is rossz ötlet!

Kénytelen voltam legyűrni ezt a moslékot, biztos voltam benne, hogy fájni fog tőle a gyomrom, mert ilyen szart még nem ettem. Szerencsére tévedtem.