Második rész- Az érkezés

London

/Niall szemszöge/

Végre megérkeztem Londonba, összeszedtem a cuccaimat, egy szalagon jöttek ki a bőröndök, így az enyém is, a kis gitárom is várt rám. Csak egy baj volt, hogy senki sem jött ki értem a reptérre. Mit is várhattam tőlük? Anyám dolgozik, David az edző teremben van. Ő amúgy marhára ki van gyúrva, tesi tanár egy iskolában, ezenkívül az edzőteremben is dolgozik, ott tart edzést az embereknek. Majd fogok egy taxit. Mikor kiértem a szabad levegőre, két fura alak jött oda hozzám, akik meg is szólítottak.

-Add nekünk a gitárod, fiú!

-Dehogy adom! Ez az életem!

Ekkor minden elsötétült előttem.

/Emma szemszöge/

Maura és apa dolgozni vannak, így én egyedül vagyok otthon. Legszívesebben a barátnőmhöz mennék, de meg kell várnom Niallt, mivel nincs kulcsa. A fenébe is vele, hogy itt fog lakni, de nekem legalább előnyöm van, mert apa engem mindig megvéd és még a mostohaanyám is mellettem áll. Ennyit ér az a Niall gyerek, majd jól kikészítem, hogy még ma visszamegy Írországba. Ha ha! Már itt kellene lennie, de még mindig semmi. Na jó, én leszarom! Indultam a barátnőmhöz, nem fogok arra a hülyére várni. Remélem lezuhant a repülője. A barátnőm, Jessica már várt rám.

-Szia! Megjött az ír fickó?

-Szerencsére nem! Nagyon sokat késik, így eljöttem.

Jót nevettünk.

-És mi van, ha a repcsije késik? Nem fog tudni bemenni.

-Kit érdekel? Így járt.

Jót szórakoztunk, miközben Niallt gúnyoltuk.

/Niall szemszöge/

Kórházban tértem magamhoz, rettenetesen kétségbeestem, de most is csak a gitáromra tudtam gondolni. Tisztában voltam vele, hogy nincs már többé, ráadásul a hátulján volt egy kis ír zászló. Az életem nem lesz teljes nélküle, de mégiscsak egy tárgyról van szó, ami pótolható. Sírtam, de ezzel nem hozom vissza. Majd egy nővérke toppant be hozzám a kórterembe.

-Jól vagy már?

Kérdezte.

-Igen, csak egy kicsit fáj a fejem.

-Igen, mert beverted a fejedet, kicsit nagy volt az ütés, ezért ájultál el, de szerencsére nem lett semmi bajod, így hamarosan hazamehetsz.

De jó, hogy nem kell itt maradnom, de biztos voltam benne, hogy a bőröndömet is magukkal vitték. Te jó ég, ebbe belegondolni is rossz, minden cuccom abban volt és én elvesztettem. Szerencsére tévedtem, mert az orvos behozta nekem a bőröndöt, látszott rajta, hogy valaki belenyúlt. Biztos a pénzemet is elvitték, ahogy a gitáromat is. Az orvos a kezembe adta az igazolványaimat, hát akkor azt vették ki.

-Kivettük, mert meg akartuk tudni ki vagy és honnan jöttél. De nincs semmi baj, így haza is mehetsz!

Felkeltem az ágyból, levettem a kórházi ruhát, szerencsére az utcai ruhám alattam volt, így nem öltöztettek át teljesen. Aztán a cipőmet is felvettem, megfogtam a bőröndöm és elköszöntem. Mikor kiértem, ellenőriztem megvan-e a pénztárcám. Szerencsére megvolt és semmi sem hiányzott belőle. Már csak a telefonomat kerestem, de az valahogy nem akart előkerülni. Kezdtem ideges lenni, feltúrtam az egész bőröndöt, végül nagy nehezen előkerült, már azt hittem azt is ellopták. Visszagyűrtem a ruhákat a bőröndbe, behúztam, majd tárcsáztam a taxi számát. Hamarosan jött, egészen házig vitettem magam.

A ház így nézett ki:

Fizettem, utána elköszöntem tőle. Az ajtó zárva volt, így becsöngettem, de senki se nyitott ajtót. Marha jó, úgy volt, hogy Emma otthon lesz. Nagyon jó, hogy itt kell ácsorognom. Felhívtam anyát.

-Szia anya! Megérkeztem, de senki nem nyit ajtót.

-Elvileg Emma otthon van. Mondtuk neki, hogy várjon meg.

-De nincs itt! Nem várt meg!                           

Már ideges voltam, hogy így megszivatott. Ezért még kap, ebben biztos voltam.

-Akkor felhívom, hogy menjen haza.

-Jó.

Vártam egy kicsit, megcsörrent a telefonom, anya volt az.

-Emma már elindult, 10 perc és ott van.

-Jó.

Letettem, utána felhívtam apát, mert megígértem neki, hogy ha megérkezem, felhívom. Aztán jött Emma a barátnőjével, azzal a kibírhatatlan Jessicával.

-Hello Niall! Már vártunk!

Mondta gúnyosan. Már csak ez hiányzott. Kedvem lett volna leüvölteni a fejét, amit meg is tettem, mert már ráfért erre az üresfejű libára.

-Marhára! Tudod nagyon jól, hogy jövök, de te direkt elmész! Tudod, hogy ez nem marad büntetlenül?

-Most fenyegetsz? Különben is itt vártam rád, de te annyit késtél, hogy az nem igaz!

-Késett a gép! Tehetek róla?

Nem akartam elmondani neki, hogy bajba kerültem. Nincs szükségem arra, hogy még ezen is röhögjenek.

-Jut eszembe! Hol van az imádott ír gitárod?

Csak észrevette, hogy nincs nálam.

-Otthon maradt. Elfelejtettem, de majd később elhozom.

Tudom, gyenge kifogás volt, de hirtelen nem jutott jobb eszembe. Láttam az arcán, hogy nem hiszi el, de rám hagyta.

-Furcsa, de oké! Menjünk be, megmutatom a szobádat!

Indultunk befelé, egy átlagos családi ház volt, csak egy kis hátsó udvar volt mindössze. Össze sem hasonlítható az Írországi házzal, az sokkal nagyobb volt és jobban is nézett ki kívül és belül is. Lent a nappali volt, a konyha és az étkező. Volt ott egy fürdőszoba is. A szobák fent voltak. Gondolom volt egy anyáméknak, Emmának külön. Itt is volt egy fürdőszoba, de azonkívül még két ajtó, az egyik lesz majd az én szobám.

Így nézett ki a nappali:

Amikor Emma kinyitotta az ajtót, igen csak megdöbbentem, ugyanis ez a szoba egy viskó volt, az ágyon kívül nem volt benne semmi. Volt hozzá egy ablak, ennyi volt az egész szoba. Ide még egy szekrény sem férne be, olyan kicsi volt, hogy az ágy elfoglalta a fél szobát, ami ráadásul egyszemélyes is volt. Nagyon úgy tűnt, hogy ezt szánják nekem, mivel rendesen ki volt takarítva, tiszta ágynemű is fel volt húzva. A sarokban tankönyvek voltak, biztosan az enyémet lesznek.

-Ezt ugye nem mondod komolyan?

Kérdeztem ledöbbenve, Emma mosolygott.

-De! Ez a te szobád!

-Ezt nem hiszem el Emma! Szivatsz csak!

Ott nevettek Jessicával, nagyon idegesítő volt már.

-Ez nem szivatás. Mivel a másik szoba felújítás alatt áll, így ki kell itt bírnod egy ideig. Most egyedül hagyunk!

Végre magamra hagytak. Becsuktam az ajtót, majd lefeküdtem aludni, mert az eddig történtek eléggé kifárasztottak.

Így festett Niall szobája:

/Emma szemszöge/

Bekísértük az ír barmot a neki való szobába. Amúgy tényleg nem szivattam, mert a végleges szobája felújítás alatt alatt áll, így most ott eléggé nagy a káosz.. Magára hagytuk, bementünk az én szobámba.

-Most mit fogunk csinálni?

Kérdezte tőlem Jessica.

-Beszélgessünk! Amúgy furcsa, hogy nem hozta el a gitárját.

-De azt mondta elfelejtette.

-Ugyan már! Anélkül ő el sem indul, biztos vagyok benne, hogy magával hozta és köze lehet az elkéséshez. Lehetséges, hogy ellopták tőle vagy nem tudom.

-Lehet. Bár engem nem igazán izgat ez a gyerek.

-Pedig ki akarom innen űzni, nem bírom elviselni. Készítsük ki és még ma visszamegy Írországba.

-Csinálhatjuk, de attól még nem fog elmenni, mert nem engedik neki.

-Nem baj! Bömböltessük a zenét, úgy sincsenek otthon apáék.

/Niall szemszöge/

Nem sokkal később arra ébredtem, hogy Emmáék bömböltetik a zenét, ami marhára idegesített. De fölösleges lett volna szólni, annál jobban nem fogják lehalkítani. Inkább lementem a konyhába, hátha van valami kaja. Hát ilyen nincsm üres a hűtő. Ilyen nálunk sosem volt. Nem is izgattam magam, hiszen apa teletömött pénzzel, kajára is telik. Felvettem a cipőmet és indultam. Sétáltam az utcán, igaz annyira nem ismertem a környéket, de már párszor jártam itt, ezért eltévedni se fogok. Találtam egy mekit, betértem oda, rengeteg mindent vettem, hisz reggel óta semmit se ettem és már 2 óra volt. Teleettem magam, amennyi csak belém fért, majd hazamentem. Emmáék az étkező asztalnál ültek és kínait ettek.

-Te meg hol voltál?

Kérdezte teli szájjal Emma, elég undorító volt az ilyesmi, főleg egy lánytól.

-Nem mindegy neked? Először nyeld le és aztán beszéljél!

Közben levettem a cipőmet, kissé undok voltam vele. Bekapcsoltam a tévét a nappaliban és ledobtam magam a kanapéra. Eleinte csak kapcsolgattam, semmi értelmes nem ment. Végül egy rajzfilmnél állítottam meg, ami az angolok kedvence. A címe puxer volt, boxer kutyák szerepeltek benne, akik folyamatosan finganak. Most komolyan? Mi értelme ennek? Tipikus agybutító műsor és az angolok erre vevők. Röhej! Egy darabig néztem, de csak azért, mert olyan hülyeség volt már. Később Emmáék is csatlakoztak, de nem a kanapéra ültek, hanem a földre, a szőnyegre. Gondolom nem akartak mellém ülni. Átkapcsoltam azért is.

-Kapcsolj már vissza, Niall!

Nyavalyogtak nekem a lányok.

-De ez egy hülyeség! Minek nézitek?

-Mert az írek utálják a puxert, nem tudják mi a jó.

Gúnyolódott Emma.

-Nem fogom visszakapcsolni.

Odajött, el akarta venni a kapcsolót, de nem adtam. Már ideges volt, mert ha a tévén kapcsolgatott, akkor én tovább szivattam. Élveztem ezt az egészet, róla már nem volt elmondható ez. Aztán hallottam, hogy valaki jött. Anya vagy David, abban reménykedtem, hogy anya az, de tévedtem. David benézett hozzánk a nappaliba, gondolom a zaj miatt.

-Mit csináltok itt, gyerekek?

-Apa, szólj rá erre az ír baromra! Direkt elkapcsolja a puxert!

Kiabált Emma, én csak mosolyogtam, de csak addig, ameddig David elém nem állt. Azt kérte álljak fel, sokkal magasabb volt nálam, ő 190 centi, én meg csak 171 vagyok.

-Megint nem tudsz viselkedni?

Kérdezte keményen, kicsit féltem tőle, ezt be kell, hogy ismerjem, de ez mindig is így volt, amióta ismertem.

-Én voltam itt előbb, ő meg idejött kötekedni!

-Ez nem igaz! Niall kötedik!

Akadt ki Emma. David eléggé meglökött, a kanapéra huppantam és nagyon mérgesen nézett rám.

-Viselkedjél, mert nem lesz jó vége!

Később anya is megjött, puszival köszöntöttük egymást. A vacsorán már nem vettem részt, mivel nem bírtam elviselni David és Emma képét. Felvittem a szobámba a kaját és ott fogyasztottam el. Annyira szar ez a szoba, még egy kutyának is nagyobb járna. Felmentem netre és írtam az ír barátaimnak, hogy épségben megérkeztem, bár a gitáros esetet inkább nem meséltem el senkinek.