Írország, 2011.
augusztus
Vacsora
közben Bobby ezt mondja a fiának.
-Komoly
dologról kell veled beszélnem, Niall!
-Mi
lenne az, apa?
-El
kell adnunk a házat. Elköltözünk!
-Ne!
Nem akarok elköltözni! Születésem óta itt élek és most 18 év után el kell költöznöm?
-Sajnálom,
fiam, de Amerikába kell utaznom egy üzleti útra.
-Annyira
nem is hangzik rosszul, bár akkor is nehéz lesz itt hagyni ezt a helyet.
-Nem,
fiam! Te nem Amerikába mész, hanem Londonba anyádhoz.
Ez
az ötlet már kevésbé tetszett neki.
-Nem!
Oda nem akarok menni! Az a David egy beképzelt alak és az az Emma egy
hisztérika! Utálom őket! Miért nem mehetek veled Amerikába?
-Mert
folyamatosan utazni fogok és akkor az iskolát sem tudnád folytatni. Értsd meg!
Hiszen már nagy fiú vagy! Anyáddal is megbeszéltem és örömmel fogadta a hírt.
London
Szintén
családi vacsora zajlott: David, Maura és Emma. Amúfy David és Maura 2000-ben
házasodtak össze, David előző felesége, Emma anyja 1998-ban meghalt. Emma ekkor
2 éves volt, mivel 1996-ban született. Bobby és Maura 1998-ban váltak el,
amikor Niall 5 éves volt. Rajta kívül még egy fiuk, Greg, aki 1987-ben
született, de ő összeköltözött a barátnőjével és hamarosan összeházasodnak.
-Szeretnék
nektek valamit elmondani.
Szólalt
meg Maura.
-Mi
lenne az?
-Szeptember
1-jétől ideköltözik a fiam, Niall. Holnap iratom be az iskolába, ahová Emma is
jár.
Természetesen
nem örültek neki.
-A
fiad rendkívül tiszteletlenül beszélt velem a múltkor!
Akadt
ki David.
-Majd
megneveljük rendesen! Az apja halálra kényeszteti a pénzzel! Mindent megkap,
semmiért se kellett megdolgoznia.
-Kap
majd tőlem 1-2 pofont, ha olyan lesz!
Emma
mosolygott, mert elképzelte, ahogy David felpofozza Niallt.
Írország
/Niall szemszöge/
Este
vacsora utána elmentem zuhanyozni, de közben sok mindenen járt az agyam.
Először is a barátnőm, Anne jutott az eszembe, hogy itt kell őt hagynom. Ez
fájt a legjobban. Imádtam azt a kis vörös haját, a kis vörös szeplőit az arcán,
meg a kék szemeit. Aztán a barátaim és az osztálytársaim, ők is mind itt
maradnak, megszakad értük a szívem. Este lefekvéskor el is sírtam magam, nem
akartam innen elmenni.
Reggel,
mikor felébredtem, lementem az étkezőbe, már ki volt tálalva a reggeli, apám
ott ült, csak rám várhatott, mert még hozzá se kezdett. Csatlakoztam hozzá.
-Szia
apa! Hogy aludtál?
Kérdeztem
tőle.
-Jól,
köszönöm!
Még
jó, hogy apa időben szólt, így volt időm elbúcsúzni mindenkitől, aki fontos.
-Elmegyek
elbúcsúzni a barátaimtól.
Mondtam
neki szomorúan, az ő arcán is látszódott, hogy maradna, de nem volt más
választás, hisz az is kérdéses volt, hogy egyáltalán visszajöhetünk-e ide.
-Menj
csak!
Mondta
halkan. Reggeli után felmentem készülődni a szobámba, mikor kész lettem,
elindultam gyalog. Amúgy most Anne-nel találkozom de szegénynek fogalma sem
volt, mit fogok vele közölni. A tónál vártam rá, mindig itt töltjük el az
időnket. A kis tó is hiányozni fog, csináltam képet a telefonommal, mintha egy
képem se lenne róla, na de mindegy. Hamarosan megérkezett Anne, ő amúgy 16
éves.
-Szia
Niall!
-Szia
Anne!
Egy
csókot nyomott a számra, majd megfogtam a kezét.
-Figyelj
csak, Anne! Komoly dologról kell veled beszélnem!
-Mi
történt, Niall?
Kérdezte
ijedt hangon.
-Elköltözöm,
így elválnak útjaink.
A
szememből könnyek csordultak ki, már alig bírtam beszélni a sírástól. Anne
átölelt, ő is sírni kezdett.
-Miért
hagysz itt Niall? Miért?
-Mert
apa Amerikába megy üzleti útra bizonytalan időre, ezért engem elküldött
Londonba anyához.
-Tudod
mit, Niall? Költözz hozzánk, így itt maradhatsz!
Mondta
örömmel, ekkor én is felvidultam.
-Ez
jó ötlet! Így itt maradhatnék!
-Felhívom
anyát, te meg apádat hívd fel!
-Előbb
hívd fel anyukádat, hogy egyáltalán megengedi-e.
-Rendben!
Vagy inkább menjünk hozzánk!
-Oké!
Indultunk
Anne-ékhez, az anyukája épp főzött.
-Anya!
Mit szólnál, ha Niall ideköltözne? Ugyanis az apja Amerikába megy, így Niallt
Londonba küldte az anyjához, de ő nem akar menni, mert akkor itt kéne minket
hagynia.
Látszott
Anne anyukáján, hogy hirtelen nem tudott mit mondani, mert nem akart
megbántani. Nem maradhatok itt, ezt olvastam le az arcáról.
-Sajnálom,
kicsim, de nem! Neki a szülei mellett van a helye, nem vállalhatok érte
felelősséget.
-Jó,
de pár hét múlva betölti a 18-at!
-Ez
nem így megy, kislányom! Nagyon sajnálom! Az apja se bízná ránk, hidd el!
Minden
reményünk elszállt, biztos vagyok benne, hogy apa se engedné meg.
Milánó
/Antonini szemszöge/
Itt
élek Milánó belvárosában egy lakásban, igaz, hogy lenne pénzem nagy házra, de
minek az nekem? Hisz a feleségem, Benedetta elment a gyerekeimmel, Sofiával és
Violával. Fogalmam sincs hová, biztos nem bírt elviselni, de legalább
szólhatott volna. Ennek mind egy éve, lehet ez az oka, hogy az előző szezonban
marha pocsékul játszottam. Nem mondtam még el, hogy focista vagyok és a Milan
csapatában játszom. Hamarosan kezdődik az edzés, így elindultam Milanelloba,
mikor megérkeztem leparkoltam a parkolóba, már voltak, akik előttem ideértek.
Kiszedtem a csomagtartóból az edző cuccaimat és az öltöző felé vettem az
irányt.
-Sziasztok!
Köszöntem
mindenkinek, aki ott volt.
-Szia
Luca!
Köszöntek
vissza nekem. Hamarosan megérkeztek a többiek is, közösen indultunk ki az edző
pályára, kivittük a labdákat is és passzolgattunk egymásnak. Nem sokára
megérkezett az edző, Allegri és elkezdődött az edzés. Mikor vége lett,
lezihanyoztunk, de amikor végeztem, az én törölközőm eltűnt. Ott álltam
meztelenül, senki se tudott segíteni, ezért hát kisétáltam az öltözőbe, de a
ruháim se voltak ott. Mindenki rajtam nevetett, nagyon kellemetlenül éreztem
magam.
-Mit
szórakoztok velem? Adjátok vissza a ruháimat!
-Nem
mi vettük el!
-Közületek
valaki! Magától nem mászik ki a törölközőm és a ruháim se!
És
még az edző cuccaim is eltűntek, hogy véletlenül se tudjam visszavenni.Mindenki
elment, én meg ott maradtam meztelenül. Így mégsem mehetek ki. Gondolkoztam mit
tehetnék és ekkor eszembe jutott, hogy az ablakról leszedem a sötétítőfüggönyt
és így mentem ki a kocsimhoz. Hazaértem, így már fel tudtam öltözni. Valahogy
nem csíptek engem a csapattársak.
Írország
/Niall szemszöge/
Az
utolsó estémen a barátaim búcsúparyt rendeztek nekem, természetesen Anne is ott
volt, aki ajándékot is adott nekem. Én kibontottam, egy fényképalbum volt
benne, a közös emlékeinket tartalmazta. Annyira meghatódtam, hogy elsírtam
magam. Jó buli volt, de nem maradhattam sokáig, mert másnap reggel korán kell
kelnem. Így hát végleg elbúcsúztam a barátaimtól, nem bírtam megállni, hogy ne
sírjak, de most már tényleg mennem kellett.
-Sok
sikert Londonban, Niall!
-Köszönöm!
-Biztosan
új barátaid lesznek és minket elfelejtesz!
-Jaj,
dehogyis! Soha nem felejtelek el titeket!
-Majd
írd meg nekünk milyen volt az első nap, illetve, hogy jó fejek-e az új osztálytársaid!
-Nem
felejtem el! Sziasztok!
-Szia!
De
alig bírtam elszakadni, valamiért mindig visszafordultam, így fél órát rá is
húztam. Hazabuszoztam, apám már várt a vacsorával, aki egy kicsit meg is
szidott, hogy késtem.
-Nem
10-re beszéltük meg?
Kérdezte
egy kissé szigorú hangon.
-Bocsánat,
de tudod, hogy nehéz volt tőlük elszakadni.
-Megértelek!
Nincs semmi baj!
Mosolygott.
Az én apám csodálatos, mindig elnézi, ha hibát követek el, könnyen kibékülünk.
Mintha annyit veszekednénk, ez szinte nem is volt jellemző a kapcsolatunkra.
Jó, bevallom, néha van nézeteltérésünk, de nem ez jellemezte a
mindennapjainkat. Vacsora után elmentem zuhanyozni, majd ágyba bújtam, de
aludni már nem tudtam, annyit forgolódtam. Holnap utazom, egy teljesen új
helyre költözöm életemben először. Azért is izgultam, hogy milyen lesz a suli,
milyenek lesznek a társaim meg a tanárok. Mit fognak hozzám szólni? Kedvelni
fognak? Könnyen be fogok tudni illeszkedni? Ezek a kérdések jártak a fejemben.
De még ott van David és Emma, akikkel nem túl jó a viszonyom. Meg anyám is, aki
mindig Emma mellett állt, ha összevesztem vele. Sikerült végre elaludnom, de az
a vacak csörgőóra felébresztett. Reggel 6 órát mutatott az óra, fel kell
kelnem. De úgy tovább aludnék, azonban nem lehet. Nagy nehezen kivonszoltam
magam az ágyból, bár még iszonyat álmos voltam. A fürdő felé vettem az irányt,
lezuhanyoztam, fogat mostam, majd a fogkefémet eltettem a bőröndbe. Felöltöztem,
a pizsamámat szintén eltettem. Elbúcsúztam a szobámtól, képeket is csináltam
róla, ahogy az egész házról. Apám már várt rám a nappaliban.
-Jó
reggelt! Hogy aludtál, fiacskám?
-Jól
apa! Induljunk!
Hamarosan
kiértünk a repülőtérre, kettőnk közül csak én utazom ma, mivel holnap
szeptember 1-je, kezdődik az iskola. Természetesen a kedvenc gitáromat is
magammal viszem, imádok gitározni. Elbúcsúztam apámtól is, meg persze
Írországtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése