Első rész - Útban Írország felé

Meghoztam az első részt is, ebben a blogban. Amúgy azt elárulom, hogy ez nem lesz olyan hosszú, maximum tíz részes. Még nem mondok biztosat, majd ameddig karácsonyig eljutok, de igyekszem minél gyorsabban megírni. Remélem tetszeni fog, és ha igen, akkor iratkozz fel.

Elérkezett az utazás napja, ugyanis Írországba kell mennie megkeresnie Niall Horant, aki állítólag tudja hol tartózkodik az Ír manó. Ő az egyetlen, aki segíteni tud az édesanyján, és minél gyorsabban, annál jobb. Szeretné, ha karácsonyra már ki tudna szabadulni. Talán egy égi jel ez az egész, hogy útba igazítsa és segítsen rajta. Hívott egy taxit, hogy kivigye őt a repülőtérre. Azonban a felszállással akadtak gondok, mivel a gépen műszaki hibásodás történt, ezért el kellett halasztani az indulást. Louis kissé idegesen ült le, maga elé nézett és el volt keseredve. Nem elég, hogy az anyját elrabolták, még a gép is késik. 

Körülbelül fél óra múlva egy aranyszőke hajú és kék szemű fiatal lány ült le mellé, úgy nézett ki, mint egy angyal, csak a szárnyai hiányoztak.

-Ne félj, hamarosan minden rendben lesz! -Szólította meg Louist szelíd és lágy hangján, öröm volt azt hallgatni. A fiú felfigyelt erre a gyönyörűséges hangra, szinte meglepődött, és nem értette, hogy mit akarhat tőle egy ilyen angyalarcú lány. Azt mondta neki minden rendben lesz, bizonyára a repülőgépre értette, ő merte remélni. Hiszen egyszer úgy is elhárítják a hibát.
-Igen, én is remélem! Szörnyű ez a késés! -Reagált Louis.
A lány megrázta a fejét, ő nem erre gondolt és szóvá is tette.
-Nem a repülőről beszélek, hanem rólad!
-Rólam? -Kérdezte meglepetten, hisz csak nem is ismeri, életében nem látta és tudja, hogy mi a gondja. Vagy csak látszik rajta és ennyi?
-Igen, tudom mi történt az anyukáddal! És azt is, hogy az Ír manót keresed!
-Gondolatolvasó vagy?
-Nem, én csak jól informált vagyok! -Mondta büszkén a lány.
-Honnan tudsz te erről?
-Az legyen az én titkom. Amúgy Angie vagyok.
-Én meg Louis.
-Tudom.
-Te mindent tudsz? -Egyre furcsább volt számára ez az egész. Lehetséges, hogy őt is az égiek küldték?
-Igen és, ha nem zavar, veled tartanék. Remélem nincs ellenedre.
-Persze, nyugodtan. Egy ilyen szép lánynak lehetetlen nemet mondani.
-Köszönöm! -Angie zavarba jött.

Összesen tizenkét óra volt a késés, ami rengeteg idő, az összes utas már szinte belebolondult a várakozásba. Hirtelen mindenki felpattant a helyéről, amint a hangos bemondó bemondta, hogy tíz perc múlva megkezdődik a beszállás. Louis és Angie beálltak a sorba, utána már elmondhatták magukról, hogy a gépen ülnek, Innentől kezdve negyed órába telt, mire elindultak végre. Angie megragadta Louis kezét, amin a fiú igencsak meglepődött, hisz csak nem is ismeri, akkor meg miért tesz ilyet. A közelébe akar férkőzni? Azonban egy ilyen lányt nem lökhet el maga mellől, nem csak, hogy gyönyörű, de előreláthatólag rengeteget tud majd segíteni. Persze kihasználni nem akarja szegényt, mégis viszonozta a kézfogást. Ahogy telt az idő, egyre unalmasabb volt az út, sőt kaja után Angie azt szerette volna, ha Louis elalszik. Dúdolt halkan egy szép csilingelő dalt, ami inkább altatónak menne el, ez mindig is hatásos volt nála, akár felnőtt, akár gyerek az illető, tíz percen belül elaludt rajta.

Hamarosan megkezdik a leszállást, Louis a hangos bemondóra ébredt fel, miszerint az azt mondta, kapcsolja be mindenki a biztonsági övét. Nos, hát megkapcsolta és csak utána döbbent rá arra, hogy Angie nincs mellett, még a táskája sem volt ott. Bizonyára csak WC-re ment, gondolta magában, így megnyugtatta magát. Mégis hová tűnhetett volna, talán kiugrott a repülőből? Lehetetlen. Várt, ameddig csak tudott, a leszállás már bőven megkezdődött és a lány sehol. Kezdett aggódni, biztos, hogy nem szállhatott le a repülőről. Na, de mindenképp meg kell várnia az érkezést, ilyenkor nem lehet felállni. Mindennek eljött az ideje, már alig várta, hogy felálljon, hogy egy kicsit kinyújtózzon, azonban nem ez volt a legfontosabb, hanem, hogy megkeresse Angie-t. Izgatottan kiabálta a lány nevét, páran furán néztek rá, de nem zavartatta magát, azonban Angie sehol sem volt. Nem értette hogyan tűnhetett el ilyen rejtélyes módon. Tudta, hogy természetfeletti erővel bír, mert ilyet egy átlag ember nem tudna megcsinálni. Vajon miért hagyta itt? Fog még érkezni segítség? Ő enélkül el lenne veszve, na de már van egy irány, ahol el tud indulni. Tudta már a város és a keresett személy nevét és, ha ő előkerül, akkor már egy lépés az Ír manó felé.
Mivel már késő este volt, ezért a Mullingari utazást másnapra kellett tenni, ilyenkor nem igazán járnak a vonatok. Kéne keresni egy szállást, de nem igazán ismeri a környéket, na majd megkérdez valakit, hátha nem lesz úgy elveszve, ahogyan ebben a pillanatban érzi magát. Egy szőke lányhoz ment oda, később döbbent rá, hogy ez Angie, csak épp hátulról nem igazán ismerte meg.
-Angie! Te meg hol voltál? -Kérdezte meglepetten.
-Téged vártalak, mert elviszlek egy hotelbe és megmondom mit kell csinálnod! Na, gyere! -Utasította, nem volt most ideje a mellébeszélésekre. Azonban a fiú hajthatatlan volt.
-Nem értem ezt az egészet, amikor felébredtem, nem voltál mellettem, és a repülőn sem, pedig kerestelek! Nem tudtál volna sehogy sem kiugrani! Hogy csináltad? Semmit sem értek.
-Nyugodj meg kérlek és semmit se kérdezz rólam, mert időben mindent megtudsz! Maradj most csendben légy szíves!
Kénytelen volt, teljesen megbízott ebben a lányban, érezte, hogy ő mindenben segíteni fog neki. Szót fogadott neki és várta, mikor érnek már oda a szállásra. Nem kellett sokat gyakorolni, Angie egy öt csillagos hotelbe vitte őt, a város legjobbjába, ahová csak a pénzesebbek szállhattak meg.
-Ez igen! Neked aztán sok pénzed van! -Kiáltott fel Louis, Angie ekkor a szája elé tette az ujját, hogy elhallgattassa.
-Ne kiabálj!
-Bocsánat!
Kivették a kétágyas szobát, majd fel is mentek. Rájuk fért már a zuhanyzást és az ágyban alvás. Louis zavarba jött, amiért Angie-vel kellett egy ágyban aludnia. Mi lesz vele, ha levetkőzik előle? Nem fog bírni odanézni zavarában. Na, majd valahogy legyőzi, de abban biztos volt, hogy ha ő átöltözik, külön vonul. Várnia kellett egy keveset, mivel a lány volt bent a fürdőben, de amikor kijött, tátva maradt a szája, olyan szép látvány fogadta. Angie-nek csodaszép fehér és csipkés hálóingje volt, ami földig ért, mellénél kissé kivágott volt, tehát ezért Louis szeme odaragadt egy kis időre. Majd hirtelen elkapta onnan a tekintetét és a szőnyeget nézte, miközben elpirult. Angie csak mosolygott.
-Na, akkor lezuhanyzom én is! -Szólalt meg végül és már hallatszott is a fürdőszoba ajtó, ahogy becsukódik.

Nem soká már mindketten aludtak, majd hajnalban Louis igencsak furcsát álmodott. Azt, hogy Angie felkel mellőle és angyal szárnyai voltak. Le sem tudta venni róla a szemét, de tisztában volt vele, hogy csak álmodik, de ott mégsem tűnt olyan valótlannak. Ilyet még sehol sem látott. A lány rá sem nézett, hanem elhagyta a szobát és vissza sem jött. Louis csak nézett, meg sem mozdult, ám mire észbe kapott, talán már késő. Kirohant utána a folyosóra, ott ment háttal neki egyenesen a kijárat felé.
-Angie! Hová mész? -Kiabált, de az angyal nem fordult meg, hanem eltűnt.
-Nem hagyhatsz itt, Angie! Mindig magamra hagysz! -Folytatta a kiabálást, majd térdre rogyott és sírásban tört ki, miközben a kezével eltakarta az arcát.

Majd egyszer csak az ágyban találta magát és észrevette, hogy már reggel van. Itt döbbent rá igazán, hogy csak álom volt, mert lehetetlen, hogy Angie-nek angyalszárnyai nőnének és azt meg pont ő látta volna. Különben is álomszerű volt, na és az ember meg tudja különböztetni az álmot a valóságtól. Ám, de a lány nem feküdt mellette, olyan volt, mintha senki sem nyúlt volna hozzá az ágyneműihez, tehát szépen be volt ágyazva, pont úgy, amikor jöttek. Megint egyedül maradt, Angie folyamatosan eltűnik. Ideje elindulni Mullingarbe, hogy megtalálja a keresett személyt és bízik benne, hogy a lány már várja valahol, ahogy az imént is történt.