Tizenegyedik rész- Az utazás

London

/Niall szemszöge/

Másnap délelőtt 10-kor száll fel a repülő, este már nagyon izgatott voltam, össze is csomagoltam azonnal. Aludni is alig bírtam, összevissza forgolódtam, mivel csak a holnapi napon járt az eszem. Pár nappal ezelőtt azt gondoltam, hogy az idei lesz életem legrosszabb szülinapja, de lehet, hogy mégis a legjobb, mert elvisznek Milánóba és ott szerveznek nekem egy bulit. Király, nem? És végre nagykorú leszek, remélem anya is figyelembe veszi majd.

/Mániás ember szemszöge/

ég aznap délután megvettem Unának és Niallnak a repülőjegyet, a költségeket természetesen ők állták. Szállást nem kell fizetni, mert Lucánál szállunk meg, kajára se kell nagyon költeni, mert vendégül lát minket. Legalább örül, hogy pár napig nem lesz egyedül. Fel is hívtam, hogy közöljek vele pár dolgot.

-Szia! Szólok, hogy holnap indulok, de nem egyedül jövök, hanem két ír barátommal, tehát ők is nálad fognak aludni.

-Rendben, minél többen, annál jobb. Legalább beszélnek olaszul?

-Miért beszélnének? Ja és még egy kérés! Menj el a cukrászdába szülinapi tortát rendelni, 18-ast. Ha lehet, akkor a legnagyobbat kérjed!

-Minek az? Kinek lesz szülinapja?

-Egyik barátomnak. Megteszed?

-Igen.

-Köszi!

Milánó

/Antonini szemszöge/

Remek, Mániás ember szépen elcseszi a bulimat. Azt hittem rólam fog szólni a ma este, erre egy londoni haverját ünnepeljük meg, mikor neki semmi köze a szervezéshez. Felhívtam Ranocchiát, hogy ő rendelje meg, mert én lusta voltam.

-Szia, szeretnélek megkérni, hogy rendelj a cukrászdából egy nagy 18-as szülinapi tortát estére a bulira!

-Minek az?

-A Londonban élő haverom egyik angol barátjának. Én sem ismerem, de ezt üzente, hogy kell neki torta.

-Hát nem nagyon érek rá most, bocsi!

-Akkor nem rendelsz?

-Nem tudok, ne haragudj!

-Telefonon rendelj, te fafej!

-Miért nem te rendelsz? A te bulid!

Na most ez a feladat is rám hárult. Szépen kicseszek a gyerekkel, aztán megnézheti magát és megtudja, hogy kinek a bulija is ez.

London

/Niall szemszöge/

Már a repülőtéren voltunk, csak a beszállásra vártunk. Közben beszélgettünk, hogy ezzel is menjen az idő.

-Tudjátok kinél fogunk lakni?

Mániás ember kezdett bele.

-Na kinél?

-Egy jó barátomnál, Lucának hívják. Szegény nagyon sokat szenvedett, de most már valamivel jobb neki. Legyetek vele kedvesek, meg fogja hálálni. Este a meccs után az ő bulijára megyünk, nem fogtok benne csalódni.

Biztos jó fej lehet az a fickó, ha Mániás ember így fényezi. Elég sok mindent mondott róla, például azt is, higy ő egy focista és az előző szezonban nagyon rosszul ment neki a játék, de mivel most az edző nagyon sokat segít, így már könnyebb neki, főleg, hogy dícséri is. Megsajnáltam egy kicsit, biztos vagyok benne, hogy rendes fiú.

Eljött a felszállás pillanata, majd az is, amire egész végig vártam és az az érkezés.

Milánó

/Antonini szemszöge/

Kimentem értük a reptérre, valamivel hamarabb érkeztem, de megérdeklődtem, hogy a londoni járat hová száll le. Elmentem a megfelelő helyre és ott várakoztam. Hamarosan megérkeztek, jöttek kifele az emberek, a szememmel Mániás embert kerestem, aki elvileg két ember társaságával lesz Nem tévedtem, a gyönyörű Una Healy és egy fiatal gyerek oldalán érkezett meg. A szemem Unára ragadt, igaz már láttam képeken, de élőben még szebb. Azt a boszorka Benedettát ezerszer lepipálja, nem is olyan rossz, hogy lelépett, így fel szedhetem magamnak Unát. A szőke gyerekről eddig soha nem beszélt, állítólag pár napja ismerte meg, de az is érdekes, hogy nem azokat az embereket hívja el, akiket ezer éve ismer, hanem akit pár napja. Nem értem ezt, még ha lány lenne, akkor még oké, mert biztos tetszik neki, de róla csak egy átlagos hülye gyerek jut eszembe. Odamentem hozzájuk.

-Sziasztok! Luca Antonini vagyok!

Bemutatkoztam nekik.

-Una Healy! Sokat hallottam már rólad!

-Niall Horan, nekem szimpatikus vagy!

Mosolyogva odanyújtotta nekem a kezét és öröm látszódott a szemében. Nekem ő nem volt szimpatikus, nem fogtam vele kezet, hanem elfordultam tőle és úgy tettem, mintha minden rendben lenne. Beültünk a kocsiba, én vezettem, Mániás ember az anyós ülésen, és a két angol hátul. Lehet, hogy írek, de nekem aztán olyan mindegy, mert nekem egy és ugyanaz a kettő. Meg, ha Londonban élnek, akkor főleg angolok és még angolul is beszélnek.

Megmutattam nekik a szobájukat, Mániás embernek ott a sajátja, de egy kicsit kavartak, mert végül Una ment oda és Mániás ember aludt egy szobában a gyerekkel. Jobb is, hogy Una egyedül volt, így van lehetőségem, hogy az éjszaka folyamán befeküdjek mellé.

/Niall szemszöge/

Annyira vártam már, hogy megérkezzünk, de velem ez a Luca igen furcsán viselkedett. Unával bezzeg kedves volt. De én mivel érdemeltem ki a bunkóságát? Mikor kezet akartam vele fogni, ő csak egyszerűen elfordult és kész.

Valaki csöngetett, Luca ajtót nyitott. Eszméletlen magas fickó állt az ajtóban, volt vagy két méter. Fekete, göndör haja volt és kissé cigányosan nézett ki. Egyszer nagymamám mesélte, hogy az olaszok cigányok és vigyázni kell velük, de találni közöttük olyanokat is, akik nem ehhez a népcsoporthoz tartoznak, ezt a kinézetük is elárulja részben. Luca nem cigány, a másik viszont igen. Ételhordó volt a kezében.

-Hoztam az angol vendégeknek ebédet.

Közben letette az ételhordót az asztalra, ekkor elé léptem.

-Bocsánat, de hármunk közül csak Mániás ember angol, én és Una írek vagyunk. Egyébként Niall Horan a nevem.

Neki is ugyanúgy örömmel nyújtottam a kezem, mint Lucának. A különbség kettőjük közt óriási, a cigány fiú nagyon kedves volt velem. Azonban, amikor elmondta a nevét…

-Andrea Ranocchia.

nevetésben törtem ki. Andrea az nem lány név? A másikról meg ne is beszéljünk, meg sem lehet jegyezni. Szegényke nem értette miért nevetek.

/Ranocchia szemszöge/

Niall nevetni kezdett, valószínűleg a nevemen, amit már megszoktam, hiszen olaszul békát jelent.

-Tudod mit jelent a nevem?

Kérdeztem mosolyogva.

-Nem! Csak furcsa, hogy Andrea a neved. Lehetséges, hogy én hallottam félre?

-Nálunk az Andrea férfi név, lehet, hogy furcsának hangzik neked, angolul Andrew.

-Érdekes, de örülök neked! Luca neked a barátod?

-Igen.

-Milyen ételt hoztál?

-Umbriai ételeket és tiramisut. A legfontosabb az umbriai olaj, feltétlenül meg kell ismernetek.

Áradt belőlem a boldogság, amikor erről beszélek, főleg külföldieknek, mert legalább meghallgatnak, nem úgy, mint az itteniek, akik elküldenek az anyámba, de szerencsére a csapattársaim örültek neki. Mindjárt rákezdek és a falumról fogok neki mesélni meg Assisiről. Természetesen az umbriai olajat se hagyom ki. Ezekről a dolgokról órákig tudok beszélni még angolul is, mert ezt a részét nagyon megtanultam, a külföldiek meg jobban veszik a lapot, mint az olaszok.

-Belenézhetek? Nem ismerem az umbriai ételeket.

-Persze, nyugodtan.

Belenézett, látszólag tetszett neki és láttam a szemében, hogy alig várja, hogy megegye. Külföldre kell költöznöm, mert ők kedvesebbek velem, mint a honfitársaim. A csapattársaim nagy része is külföldi.

/Niall szemszöge/

Ebédre mindenki Andrea kajáját ette, amit nagyon finom volt. Ilyen különlegességet még nem ettem.

-Én Johni Taylor vagyok! De nevezz csak Mániás embernek.

Andreának mutatkozott be, mert ő még nem ismerte.

-Andrea Ranocchia vagyok! Nagyon örvendek!

-Én úgy szintén!

Kezet fogtak.

-Én Una Healy vagyok! Még én sem mutatkoztam be neked!

Luca megmelegítette az ételt, majd feltálalta mindenkinek. Andrea azt mondta ő csinálta és, hogy imád főzni otthon. Beszélt a falujáról, ahol élt és a szülővárosáról, aztán az ottani ételekről is. Sokkal szimpatikusabb, mint Luca, aki egész végig csöndben volt és morcosan nézett.

Nem volt sok idő, készülődni kellett a meccsre. Andrea elment, Luca a csapatmegbeszélésre ment. Hármasban elmentünk várost nézni meg vásárolgatni, nagyon szép Milánó, teljesen lenyűgözött. Azt hiszem ez lesz a kedvenc városom.

Utána hazamentünk mi is készülődni, majd a stadion felé vettük az irányt. A San Siro hatalmas és csodálatos, már most imádom.

-Kinek szurkolsz?

Kérdezte Mániás ember mindkettőnktől.

-Természetesen a Milannak.

Vágtam rá, pedig nem voltam képben az olasz fociban, de már most szimpatikus, meg persze a város. Szeretek meccseket nézni, az ír és az angol bajnokságot, mert nálunk ezeket adja a tévé és amúgy is azok vannak közel.

Kezdődött a meccs, de Luca csak a cserepadon kapott szerepet.

-Miért nem játszik Luca?

Kérdeztem, de eléggé hülyén hangzott.

-A fontosabb meccseken még nem merik betenni. Tudod, a tavalyi eset miatt. Viszont a másik barátom játszik, őt is megismerheted majd a bulin. Alessandro Nesta a neve. Una, te mit szólsz hozzá?

-Örülök neki. Várom már.

-Te kinek szurkolsz?

-Nem tudom, én igazából nem szeretem a focit, hisz nőből vagyok.

Mondta nevetve Una, ennek ellenére ő is jól érezte magát. Mikor vége lett a meccsnek, odamentünk gratulálni a fiúknak, mivel 2-2 lett a mérkőzés vége és ez igen nagy szó volt a Barcelona ellen.