Tizedik rész- Minden jóra fordul

Meghoztam az új részt. Nem volt időm írni, ezért telt el egy hét is. Tudom, hogy sokaknak nem tetszik a történet, mert nem sablon sztori, ami egy tinilányról szól, aki beleszeret valamelyik tagba. De engem ez nem érdekel, mert tudom, hogy vannak olvasóim, ha nem is több száz, a barátaim igen is olvassák! A saját szórakoztatásomra írom a történetet, tehát nem szándékozom abbahagyni. Örülnék egy-két kommentnek vagy pipának, de ha az erőltetve van, az nem ér sokat. Az a jó, aki szívből ír és nem kell neki mondani, mert tudom, hogy az őszinte.

London

/Mániás ember szemszöge/

Otthon vagyok, de nyugodt már nem lehetek, ugyanis a barátaimat elrabolták és ki tudja mit művelnek velük azok a vadállatok. Kezembe vettem a telefont és Olaszországot hívtam. Innen származom én is, de ezt az angol barátaim nem tudhatják, mert előttük színtiszta londoninak vallom magam. Nem akarom, hogy erről tudjanak, az olasz barátaim is tartják a szájukat, mert erre kértem őket. Közülük se tud róla mindenki, csak a legrégebbiek. Alessandro Nesta közéjük tartozik, de most nem őt hívom fel.

-Szia barátom!

Szóltam bele a telefonba, miután felvette. Törődni kellett vele, mert Luca nagyon érzékeny fiú és éreznie kell a törődést. Szegényt, a csapattársai és a szurkolók is kikészítették a tavaly évben. Most pénteken játszották a bajnokságban a második fordulót, az elsőt elhalasztották sztrájk miatt. Meg kell tőle kérdeznem, hogy ment, mivel itt Angliában nem nagyon lehet követni az olasz bajnokságot.

-Na, mi volt pénteken?

-Vasárnap van! Ilyenkor kell hívni?

Egy kis idegességet éreztem a hangjában, ilyenkor feldúlt, ha épp megfeledkezem róla. Amúgy ő nem a legrégebbi barátaim közé tartozik, mégis tudta rólam az igazat. Mivel ő megbízik bennem, mindent elmond nekem őszintén, tehát ennyivel én is tartozom neki. Nesta csapattársa, általa ismerem 2008 óta.

-Ne haragudj, de tegnap elrabolták az ír barátaimat és baromira aggódtam értük.

-Ír barátaid? Nem csak egy van? Én csak arról az Una Healy-ról tudok!

-Most költözött ide a szomszédba egy. Mivel alig vannak itt barátai, felajánlottam, hogy elviszem bulizni Unaval és akkor rabolták el őket.

-Igazán sajnálatos! Remélem épségben előkerülnek. Mikor jössz Milánóba?

-Nem tudom. Attól függ, hogy a barátaim mikor kerülnek elő.

-De kedden lesz a meccs! Arra itt kell lenned!

Meg volt beszélve, hogy kimegyek a Milan-Barca meccsre szeptember 13-án. Akkor játszák az első BL csoportmeccset.

Milánó

/Antonini szemszöge/

arha jó, ha ezek az ír hülyék betesznek nekem és miattuk nem jön el Mániás ember a meccsre. Kerüljenek elő minél gyorsabban, hogy ez ne tegyen keresztbe neki. Elvárom tőle, hogy én legyek az első és ők csak a másodikok, vagy tudjam is én. Így nehéz, hogy ő ott lakik és szinte alig szólal meg olaszul, csak akkor, ha felhív engem vagy Sandrot. Mi a fenének kell angolnak vallania magát? Ennyire letagadja a hazáját. Elmeséltem neki milyen volt pénteken a meccs.

-Képzeld el, Allegri megdícsért! Azt mondta, egyre jobban játszom!

-Tényleg? Végre egy jó hír!

-Ja!

-Na, és mi van azzal az Andrea barátoddal?

-Megvan! Ő is sokat segít nekem, de nem többet, mint Sandro.

-Ennek örülök! Majd szeretném őt is megismerni, amikor ott vagyok.

-Bemutatom majd neked kedd este.

Egy bulit szerveztünk, ahol csak a legjobb barátaink lesznek ott majd a meccs után. Nagyon remélem, hogy eljön, mert kezdett idegesíteni az a gondolat, hogy a két idióta miatt talán ott marad.

/Mániás ember szemszöge/

Mesélek egy kicsit magamról. Pisában születtem, 1994-ben kimentem Londonba tanulni néhány barátommal. Nekem annyira megtetszett, hogy ott maradtam, később felvettem az angol állampolgárságot. Hogy ez könnyebben menjen, feleségül vettem egy angol nőt 2005-ben, mire megkaptam az angol útlevelem 2 év telt el. 2007-ben hivatalosan is angol állampolgár lettem és tavagy véglegesen elváltunk. Igazából szerelemből házasodtunk, de a nőnek nem lehetett gyereke, én közben többször is megcsaltam őt. Egészen biztos, hogy neki is voltak szeretői, így szép lassan elhidegültünk egymástól.

Sandro 1988 óta ismerem, 12 évesek voltunk ekkor, egy nyári táborban találkoztunk először, azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Luca meg csak magáról tudott beszélni a telefonban, véletlenül se mondta volna meg az eredményt, ha én nem kérdezek rá. Mindig magát fényezi, mikor ő egy csődtömeg, még arra se képes, hogy beismerje. Nem vitázom inkább vele, nehogy megint a lelkébe tiporjak.

/Niall szemszöge!

Borzalmas volt végig nézni, ahogy Una ágyba bújuk az egyik patkánnyal a három közül. Ketten kimentek, nekem meg végig kellett nézni összekötözve. Inkább becsuktam a szemem, a könnyeim csak folytak lefelé, még a pólóm is vizes lett tőle. Sajnos azt hallottam, ahogyan Una szenved, ez az állat biztosan nagyon durván csinálja, szinte megerőszakolta. Hála istennek annyora nem vert meg, mint a múltkor John, de az arcom így is tele volt lila foltokkal és sebekkel. Bizonyára nem lesz most szükség orvosra, mert egyre kevésbé fájtak az érintett testrészek.

Mikor végeztek, az a patkány távozott a szobából, Una az ágyon fekve sírt, én meg a földön feküdtem bebilincselve. Szó szerint bilincs volt a kezemen meg a lábamon. Una-nak legalább lehetősége akadt lezuhanyoznia, én már összekötözve nem tudtam volna megtenni és ő sem tudott segíteni, mert ehhez kulcs kellett. Lassan eluralkodott rajtunk az álmosság egy hosszú beszélgetés után, majd egyszercsak egy nagy zajra ébredtem, mintha valaki betört volna, vagy nem tudom. A rendőrök voltak azok, ennek nagyon megörültem, mivel biztos elviszik őket, mi meg szabadok vagyunk. Természetesen Una is felkelt a zajra. Azonnal kipattant az ágyról és szaladt ki a szobából.

/Una szemszöge/

Mikor meghallottam, hogy a rendőrség itt van, azonnal rohantam ki. Szép látvány fogadott, mivel a három vadállatra bilincs került és pisztolyt szegeztek a fejükhöz.

-Emberrablásért fel vannak jelentve! Azonnal mondják meg, hogy hol tartózkodnak az elrabolt személyek!

Ekkor közbeléptem, szerencsére engem nem bilincseltek össze, ahogyan Niallt.

-Itt vagyunk! Szarrá aláztak minket! Engem megerőszakoltak, Niallt összeverték! Ráadásul úgy vettek rá, hogy megfenyegettek, Niall nyakához kést szorítottak és azt mondták, hogy ha nem fekszem le velük, akkor belé szúrják. Kénytelen voltam belemenni, de olyan vadul csinálták, szinte fájdalmat okoztak nekem! Niall itt fekszik a földön össze bilincselve kezén, lábán!

Kinyitottam a szoba ajtót, hogy bevezessem őket. Közben a többi rendőr beerőszakolta őket az autóba, egy jött velem a szobába és leszedte Niallról a bilincseket. Ő erre felállt és magához szorította a rendőr urat örömében.

-Végre szabad vagyok! Hálásan köszönöm, rendőr úr!

-Erre most nincs idő, fiam! Be kell jönniük vallomást tenni!

Közben kiszabadította magát Niall öleléséből. Beszálltunk mi is a rendőrautóba, utána felvették az adatainkat, majd kihallgattak minket. Először engem, majd Niall következett. Azért kíváncsi voltam, hogy hány év börtönt kapnak, rá is kérdeztem.

-Ez majd a tárgyalásokon dől el, és mivel beismerték a bűnösségüket, így egyszerűbb dolgunk lesz. Egészen biztos elítélik őket emberrablásért, nemi erőszakért, testi sértésért és kiskorú bántalmazásáért, mivel Niall még nem töltötte be a 18-at. egy nap is számít.

Hazavittek minket, nagy volt az aggódalom már. Én Mániás emberhez vitettem magam, mert nem akartam egyedül lenni. Másnap reggel orvoshoz kellett mennünk, de szerencsére nem szenvedtünk maradandó sérülést. Bár Niall talán igen, hisz rajta ott voltak a foltok. Kiderült, hogy a villa be volt kamerázva, illetve azt is videóra vették, ahogyan Niallt megverik. Ezek a felvételek a rendőrség kezébe kerültek. Bár már szabadok vegyunk, de lelkileg annál nehezebb lesz feldolgozunk az eseményeket, főleg Niallnak, mert ő még gyerek.

/Niall szemszöge/

Végre szabadok vagyunk, az éjszaka közepén kellett hazaérkeznem. Nem tudtam megvárni a reggelt, ezért azon nyomban berontottam anyáék szobájába, hogy tudassam velük, hogy nem kell értem aggódni és jól vagyok. Bár az utóbbi annyira most nem volt rám jellemző.

-Anya! Hazajöttem!

Kiabáltam, hogy felébredjen.

-Niall? Hát te hogy kerülsz ide?

A nyakába borultam és szorosan magamhoz öleltem.

-Elvitték őket a rendőrök, így hazajöhettünk!

David is felébredt, aki egyből belém kötött.

-Muszáj ekkora lármát csapni?

Anya szerencsére megvédett, így nekem nem kellett megszólalni.

-Ahelyett, hogy örülnél, hogy a gyerek már nincs bajban, inkább morogsz!

-Reggel is ráért volna! Nem?

Kimentem a szobából, hogy hagyjam őket aludni, aztán én elmentem zuhanyozni, fogat mosni, majd végül én is álomta tettem a fejem. Már csak reggel ébredtem fel, Emma iskolába ment, anyáék meg dolgozni, így egyedül maradtam itthon. Megreggeliztem, azután átcsöngettem Mániás emberhez, mert unatkoztam. Kiderült, hogy orvoshoz kell mennem Unával, hogy megvizsgáljanak minket, hogy nem szenvedtünk-e maradandó károsodást.Unának kutya baja, nekem meg foltok voltak a testemen, de szerencsére nem kellett bent maradnom. Jut eszembe, holnap lesz a szülinapom.

-Figyeljetek csak! Mi lenne, ha elvinnélek titeket Milánóba?

Mániás ember ajánlotta fel és nagyon jó ötletnek tűnt, csak az a kérdés, hogy elengednek-e. Anya még Írországba se engedett el, nem hogy még Olaszországba.

-Benne vagyok!

Vágta rá Una, neki könnyű, mert ő már független a szüleitől és 30 éves. Én meg csak egy pisis kölyök vagyok, akinek engedélyt kell kérnie az anyukájától.

-És te Niall?

-Én jönnék, csak meg kell kérdeznem anyát.

-Ha nem akar elengedni, ráveszem! Tudok rá hatni!

Kacsintott rám Mániás ember és a hüvelyk ujját felfelé tartotta, így hát bíztam benne. Még sosem voltam Olaszországban, de mindig is el szerettem volna menni, de apának valahogy soha sem volt az úticélja.

-Mit fogunk csinálni Milánóban?

Kíváncsiskodtam egy kicsit.

-Kimegyünk a BL meccsre, este meg bulizunk! Ez holnap lesz. Pénteken jövünk haza.

-Hú, az király! Úgy is holnap lesz a szülinapom!

-Tényleg, akkor ez a buli rólad fog szólni. Oké?

-Rendben! Remélem anya elenged!

-Biztos, hogy el fog! Bízz bennem! Megismerhetitek az ottani barátaimat. Sokat járok oda, Una már tudja.

-Az jó! Mi dolgod van ott?

-Sokáig ott éltem, megtanultam olaszul és barátaim is lettek. Ezért is járok vissza.

Délután 4 órakor anya hazajött, én addig Mániás embernél időztem el, mert otthon unatkoztam volna. Igaz, hogy a pótlással el vagyok maradva, de magadról teszek a sulira.

Mániás emberrel átmentünk, hogy megkérdezzük anya elenged-e Milánóba.

-Anya! Holnap Mániás emberékkel elmehetek Milánóba? Pénteken jövünk haza.

Anya a fejét rázta, úgy látszik hallani se akar róla.

-De Niall! Te beteg vagy! Ha meg jól vagy, akkor irány az iskola!

-Ne már! Hogy lehetsz ilyen?

-Nyáron megígérem, hogy elviszlek Olaszországba!

-Anya, te sehová se akarsz elengedni!

-Semmit sem tanultál, ma is a szomszédban lógtál! Mit akarsz így?

-Akkor megígérem, hogy magammal viszem a tanulni valókat.

Majd Perrie jött be, hogy leadja a tanulni valókat, a füzetét mindig lefénymásolja nekem, hogy be tudjam másolni a sajátomba. Mániás embernek sikerült rávennie anyát, hogy elmehessek.

-De csak azért, mert szülinapod lesz! És vannak szabályok! Most azonnal elmész tanulni és le fogom ellenőrizni! A másik, hogy ott is tanulsz! Mániás ember, figyelj rá, hogy tanuljon és ellenőrizd is le!

-Jaj anya! Nem vagyok már kisgyerek!

-Veled ezt kell tenni, mert magadtól nem tanulsz.

Elmentem a cuccaimért, az étkezőben szándékoztam tanulni. Eszembe jutott, hogy egy egyszerű móddal is le lehet rövidíteni ezt az időt: beragasztom a fénymásolatokat a füzetembe, de anya hallani se akart erről.

-Niall, ez hülyeség! A tanárok se fogják elfogadni! Szépen fogsz egy tollat és bemásolsz mindent!