2013. július 17., szerda

Ötödik rész- Egy rossz nap

Itt az új rész! Írjátok le a véleményeteket róla, hogy milyen! Mi az ami nem tetszik benne? Mert ha leírjátok, akkor próbálok rajta javítani. Lehet kommentet írni, de kis chat-be is leírhatjátok!


/Niall szemszöge/
David megragadta a karom és felrántott a padról, ekkor ismét vele szemben találtam magam. Ilyenkor mindig görcsbe rándult a gyomrom, soha nem tudhatta,, hogy ilyenkor mit akar velem csinálni. Sejtettem, hogy ebben az iskolában tart tesi órát, csak abban reménykedtem, hogy nem ő az osztályom tesi tanárja.
-Niall Horan miért nincs órán?
Kérdezte gúnyolódva.
-Rosszul éreztem magam és kikéreckedtem!
Mentem volna tovább, de lefogott.
-Hiszen te sírsz! Mi van? Dobott a csaj?
Nem mondhattam el, hogy nevetségessé tettek az egész osztály előtt.
-Nem, csak fájt a fejem!
Ekkor David feldobott engem a vállára, fejjel lefelé lógtam a hátán, egyenesen az osztályterem felé vitt. Benyitott, ekkor mindenki nevetésben tört ki. Viccesen festhettem David hátán fejjel lefelé. Letett, elmentem a helyemre, épp töri óra volt.
-Az ír gyerek lógni akart az óráról, de hamar lebukott.
Közölte nevetve David, nem értem miért akart mindenáron bemocskolni.
-Rosszul volt, kikéreckedett a mosdóba.
-Az udvaron volt, ki akart szökni és hazamenni.
Ezt már nem tűrtem, odaszaladtam és megvédtem magam.
-Ez nem igaz! Tényleg rosszul voltam és friss levegőre volt szükségem!
-Jólvan Niall! Ülj le a helyedre!
Nem nagyon volt helyem, leültem az egyik lány mellé, ő ekkor teljesen kihúzódott a pad szélére és furán nézett rám. Biztosan röhejes vagyok, nem csoda, hogy nem akar velem senki se lenni. Mindenki csak szórakozik velem. Hogyan is gondolhattam, hogy egy olyan csaj, mint Perrie összejön velem? Egy csődtömeg vagyok és még ronda is. Senkinek se kellek. A többiek is undorodnak tőlem. Amilyen jó volt az első nap, olyan szörnyű volt a második.

Milánó
/Ranocchia szemszöge/
Luca Antonini egyik barátja vagyok, itt élek én is Milánóban, de nem vagyunk csapattársak, mert én az Interben játszom. Amúgy Andrea Ranocchia vagyok, fél éve költöztem Milánóba. Assisiben születtem, Szent Ferenc városában, egy umbriai faluból származom, a szüleim parasztok. Ott teljesen más az életem, mint itt, de már kezdem megszokni a városi zajt. Elmesélem hogy ismertem meg Lucát. Januárban költöztem ide, elmentem egy étterembe enni, egy másik asztalnál Luca ült, aki sírt. Odamentem hozzá, hogy segítsek neki, hisz kötelességemnek éreztem, hisz a falumban mindenki segített mindenkinek, még az idegeneknek is. Ehhez voltam hozzászokva. Odaültem mellé.
-Szia! Mi történt?
Szegény nagyon meg volt lepődve, hogy odaültem és csak úgy ismeretlenül megszólítottam. Annyira azért nem voltunk idegenek egymásnak, mert nagyjából ismertük a másik csapat tagjait.
-Semmi. Engem mindenki utál!
-Te vagy Luca Antonini, igaz?
-Igen. És te ki vagy?
-Andrea Ranocchia!
-Á, szóval te vagy az, akit az Inter most igazolt le! Mi a fenét akar tőlem egy interes?
Eléggé undok volt eleinte, de mikor meghallgattam a bajait és próbáltam segíteni, egészen megkedvelt engem és én is őt. Ennek már mind fél éve. Azóta jó barátok vagyunk, rengeteget szenvedett szegény az elmúlt fél évben. Mindig mellette álltam, hogy érezze rám mindig számíthat. Egyik este átmentem hozzá.
-Szia! Gyere be!
-Szia!
Beljebb mentem, leültünk a kanapéra.
-Kérsz valamit?
-Nem, köszönöm! Inkább mesélj! Mi történt?
-Amúgy már jobban játszom, mint tavaly! Allegri bízik bennem, sőt meg is dícsért.
-Na végre! Ez a szezonod biztosan jó lesz!
-Allegri azt mondta segít!

London
/Niall szemszöge/
Az utolsó óránk tesi volt, már megtudtam, hogy David a tesi tanár. Átöltöztünk, majd bementünk a torna terembe. Szinte senki se akart ma hozzám szólni. Meg sem próbáltam, hisz szemmel láthatóan kerültek engem. A teremben, amíg nem jön David, meg kell közelítenem Perrie-t, hogy beszéljek vele, mivel John el volt odébb a fiúkkal. Odamentem hozzá.
-Figyelj, Perrie! Beszélnünk kell!
-Hallod? Ebédnél beszélünk, most hagyj békén!
Odébb állt, nem nagyon akart velem társalogni. Már csak ezt az órát kell kibírnom, utána beszélhetek vele. Bejött David.
-Jó napot, 11/C! Alljatok be a sorba!
Közeledett felém, majd megállt előttem. Úgy utálom, mikor ezt csinálja, ilyenkor mindig félek.
-Niall Horan is ebbe az osztályba jár?
Mintha eddig nem tudta volna, amikor reggel visszavitt az osztályterembe, egyből tudta melyik az én osztályom. Véletlenül se szólt volna ez a szemét alak, hogy a tesi tanárom. Egész évben szivatni fog, már csak ez hiányzik.
-Mit akarsz, David?
Kérdeztem tőle hangosan.
-Neked itt tanárúr vagyok, ahogy a többieknek! Megértetted?
Majd hátrébb lépett, beszélni kezdett.
-Niall Horan a mostohafiam!
Ekkor mindenki felnevetett, persze én nem. Kellemetlenül éreztem magam, most biztosan állandóan rólam fog beszélni.
-Köcsög írek! Ugye tanárúr?
Szólalt meg az egyik fiú, röhögve mondta, hogy viccelődjön Daviddal, aki vette a lapot.
-Úgy van, fiam!
-Mégis maga lakik írekkel egy fedél alatt!
-Jó idő van kint, tehát kint tartom meg az órát.
Kimentünk a hátsó udvarra.
-Tíz kör futás, aki végzett, leülhet, amíg a többiek nem végeznek!
Mindenki elindult, én megálltam, de David rám szólt.
-Niall, ez neked is szólt! Te is ugyanolyan vagy, mint a többiek, ha nem rosszabb, mivel te ír vagy! Na indulás!
Elkezdtem futni a többiek után.

/Perrie szemszöge/
Reggel váratlan meglepetés ért, mert Niall rózsát hozott nekem John jelenlétében, ráadásul meg is mondta az igazat, ami tegnap este történt. Emiatt össze is kaptunk. Egyik szünetben kimentünk az udvarra beszélgetni.
-Ezt magyarázd meg, Perrie!
-Már mondtam, hogy nem normális! Kitalálta az egészet, mert velem akart járni, de nemet mondtam neki, amit nem bírt elviselni!
-Ja persze! Tegnap jött csak és máris járni akart veled? Meg ilyet senki sem talál ki, valószínűleg hitegetted, mint mindenki mást! Utálom, mikor ezt csinálod! Miért játszol mások érzéseivel?
Nem hitt nekem, hisz nem ez volt az első alkalom, hogy ezt tettem egy fiúval. Persze John tudott az összesről, de mindig megbocsátott. Nekem ő az igazi és ő is szeret engem. Tudja, hogy szeretek szórakozni.
-Jó! Csak szórakoztam, igazad van! De tudod, hogy ez nálam gyakori! Béna a fickó, így bedőlt az összes hazugságomnak!
-Nem tudom mire jó ez, de jól ismerlek béby! Egy béna ír köcsög ez a Niall Horan!
-Az!
Megcsókoltuk egymást, szerencsére megbocsátott és ő is nevetett rajta.
-Még az édesanyja gyémánt nyakláncát is nekem adta, amit még 5 éves korában adott neki, amikor a szülei elváltak, ő meg az apjánál maradt.
Nagyon jól elszórakoztunk, röhögve értünk vissza terembe, Niall meg folyton minket nézett. Elmentünk tesire és mikor a tanárúr közölte, hogy ő Niall mostohaapja, igen csak meglepődtem. Tehát az ő kis ír felesége Niall anyja. Viccesen hangzik. A szokásos 10 körrel kezdtük az órát. Utána már megint a gyúró teremben érezte magát, mert rohadt kemény edzést tartott, aztán megengedte, hogy játszunk. A fiúk fociztak, mi lányok meg röpiztünk.

/Niall szemszöge/
Egy darabig futottam, de nem bírtam tovább. Leültem valahová, ahol ő nem lát, majd sétáltam, de mikor mellette mentem el, akkor futottam, hogy le ne bukjak, hogy sunnyogok. A feladatokat se úgy végeztem el, ahogy ő elvárná. Beálltam leghátra és mivel nem vagyok egy magas gyerek, a többiek eltakartak. Szinte egész órán nem is látott. Az óra végén beégetett.
-Niall Horan! Még nem beszéltünk a fogaidról! Eléggé ferdék és délután együtt fogorvoshoz megyünk! Fogszabályzót csináltatunk neked, mert ilyen ferde fogakkal nem élhetsz a házamban!
Gúnyolódott rajtam, tényleg nem voltak jók a fogaim, de akkor se az osztály előtt kellett volna mondania. Mindenki engem nézett és kinevettek. Legszívesebben a föld alá sűllyedtem volna szégyenemben. Inkább nem szólaltam meg. Elmehettünk öltözni, majd mindenki ment a dolgára. Én megvártam Perrie-t a lány öltöző előtt, mert úgy volt, hogy együtt megyünk ebédelni. Hamarosan jött is, de elhúzott mellettem.
-Itt vagyok ám!
-Az ebédlőben beszéltük meg!
Mondta flegmán, majd tovább ment. Szép lassan mentem én is, aztán odaültem mellé.
-Hogy tehetted ezt velem, Perrie?
Kérdeztem kissé mérgesen, mire ő nevetni kezdett. Ezt nem hiszem el, most meg kiröhög.
-Ez nem vicces! Ez nekem nagyon fájt!
Hirtelen nagyon komoly lett.
-Ne haragudj! Azt hittem viccnek fogod majd fel!
-Nem poénos mások érzéseivel játszani! És most hogyan tovább? Ellenségek leszünk?
-Lehetnénk barátok!
-Kössz, inkább kihagyom!


Mondtam mérgesen, megfogtam a tálcámat és átültem egy másik asztalhoz. A mai ebéd se volt valami jó, de azért jobb, mint a tegnapi. A fél fogamra se elég, mivel én rengeteget eszem. Egész végig csak Perrie-t néztem, ő is időnként rám nézett, szomorú voltam, hogy ez lett ennek az egésznek a vége. Mikor kiléptem a suli kapuján, John állt elém, de nem volt egyedül. Nagyon mérgesen nézett rám és egyre csak közelített felém, összeszorult a gyomrom, ez még rosszabb volt, amikor David csinálta ezt.

2 megjegyzés:

  1. jaj, szegény Niall.:((( remélem nem verik meg :o
    jó rész lett.:)x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök h tetszik! Majd meglátod mi lesz a folytatásban, addig csak maradjon meglepetés!

      Törlés