/Niall szemszöge/
David megragadta
a karom és felrántott a padról, ekkor ismét vele szemben találtam magam. Ilyenkor
mindig görcsbe rándult a gyomrom, soha nem tudhatta,, hogy ilyenkor mit akar
velem csinálni. Sejtettem, hogy ebben az iskolában tart tesi órát, csak abban reménykedtem,
hogy nem ő az osztályom tesi tanárja.
-Niall Horan
miért nincs órán?
Kérdezte
gúnyolódva.
-Rosszul éreztem
magam és kikéreckedtem!
Mentem
volna tovább, de lefogott.
-Hiszen
te sírsz! Mi van? Dobott a csaj?
Nem mondhattam
el, hogy nevetségessé tettek az egész osztály előtt.
-Nem, csak
fájt a fejem!
Ekkor David
feldobott engem a vállára, fejjel lefelé lógtam a hátán, egyenesen az osztályterem
felé vitt. Benyitott, ekkor mindenki nevetésben tört ki. Viccesen festhettem David
hátán fejjel lefelé. Letett, elmentem a helyemre, épp töri óra volt.
-Az ír gyerek
lógni akart az óráról, de hamar lebukott.
Közölte
nevetve David, nem értem miért akart mindenáron bemocskolni.
-Rosszul
volt, kikéreckedett a mosdóba.
-Az udvaron
volt, ki akart szökni és hazamenni.
Ezt már
nem tűrtem, odaszaladtam és megvédtem magam.
-Ez nem igaz!
Tényleg rosszul voltam és friss levegőre volt szükségem!
-Jólvan Niall!
Ülj le a helyedre!
Nem nagyon
volt helyem, leültem az egyik lány mellé, ő ekkor teljesen kihúzódott a pad
szélére és furán nézett rám. Biztosan röhejes vagyok, nem csoda, hogy nem akar
velem senki se lenni. Mindenki csak szórakozik velem. Hogyan is gondolhattam, hogy
egy olyan csaj, mint Perrie összejön velem? Egy csődtömeg vagyok és még ronda is.
Senkinek se kellek. A többiek is undorodnak tőlem. Amilyen jó volt az első nap,
olyan szörnyű volt a második.
Milánó
/Ranocchia szemszöge/
Luca Antonini
egyik barátja vagyok, itt élek én is Milánóban, de nem vagyunk csapattársak,
mert én az Interben játszom. Amúgy Andrea Ranocchia vagyok, fél éve költöztem Milánóba.
Assisiben születtem, Szent Ferenc városában, egy umbriai faluból származom, a
szüleim parasztok. Ott teljesen más az életem, mint itt, de már kezdem megszokni
a városi zajt. Elmesélem hogy ismertem meg Lucát. Januárban költöztem ide, elmentem
egy étterembe enni, egy másik asztalnál Luca ült, aki sírt. Odamentem hozzá, hogy
segítsek neki, hisz kötelességemnek éreztem, hisz a falumban mindenki segített
mindenkinek, még az idegeneknek is. Ehhez voltam hozzászokva. Odaültem mellé.
-Szia! Mi
történt?
Szegény
nagyon meg volt lepődve, hogy odaültem és csak úgy ismeretlenül megszólítottam.
Annyira azért nem voltunk idegenek egymásnak, mert nagyjából ismertük a másik
csapat tagjait.
-Semmi. Engem
mindenki utál!
-Te vagy
Luca Antonini, igaz?
-Igen. És
te ki vagy?
-Andrea Ranocchia!
-Á, szóval
te vagy az, akit az Inter most igazolt le! Mi a fenét akar tőlem egy interes?
Eléggé
undok volt eleinte, de mikor meghallgattam a bajait és próbáltam segíteni,
egészen megkedvelt engem és én is őt. Ennek már mind fél éve. Azóta jó barátok
vagyunk, rengeteget szenvedett szegény az elmúlt fél évben. Mindig mellette álltam,
hogy érezze rám mindig számíthat. Egyik este átmentem hozzá.
-Szia! Gyere
be!
-Szia!
Beljebb
mentem, leültünk a kanapéra.
-Kérsz
valamit?
-Nem,
köszönöm! Inkább mesélj! Mi történt?
-Amúgy
már jobban játszom, mint tavaly! Allegri bízik bennem, sőt meg is dícsért.
-Na végre!
Ez a szezonod biztosan jó lesz!
-Allegri
azt mondta segít!
London
/Niall szemszöge/
Az utolsó
óránk tesi volt, már megtudtam, hogy David a tesi tanár. Átöltöztünk, majd
bementünk a torna terembe. Szinte senki se akart ma hozzám szólni. Meg sem próbáltam,
hisz szemmel láthatóan kerültek engem. A teremben, amíg nem jön David, meg kell
közelítenem Perrie-t, hogy beszéljek vele, mivel John el volt odébb a fiúkkal.
Odamentem hozzá.
-Figyelj,
Perrie! Beszélnünk kell!
-Hallod?
Ebédnél beszélünk, most hagyj békén!
Odébb állt,
nem nagyon akart velem társalogni. Már csak ezt az órát kell kibírnom, utána
beszélhetek vele. Bejött David.
-Jó napot,
11/C! Alljatok be a sorba!
Közeledett
felém, majd megállt előttem. Úgy utálom, mikor ezt csinálja, ilyenkor mindig félek.
-Niall
Horan is ebbe az osztályba jár?
Mintha eddig
nem tudta volna, amikor reggel visszavitt az osztályterembe, egyből tudta melyik
az én osztályom. Véletlenül se szólt volna ez a szemét alak, hogy a tesi tanárom.
Egész évben szivatni fog, már csak ez hiányzik.
-Mit
akarsz, David?
Kérdeztem
tőle hangosan.
-Neked itt
tanárúr vagyok, ahogy a többieknek! Megértetted?
Majd hátrébb
lépett, beszélni kezdett.
-Niall Horan
a mostohafiam!
Ekkor mindenki
felnevetett, persze én nem. Kellemetlenül éreztem magam, most biztosan állandóan
rólam fog beszélni.
-Köcsög írek!
Ugye tanárúr?
Szólalt
meg az egyik fiú, röhögve mondta, hogy viccelődjön Daviddal, aki vette a lapot.
-Úgy van,
fiam!
-Mégis
maga lakik írekkel egy fedél alatt!
-Jó idő
van kint, tehát kint tartom meg az órát.
Kimentünk
a hátsó udvarra.
-Tíz kör futás,
aki végzett, leülhet, amíg a többiek nem végeznek!
Mindenki
elindult, én megálltam, de David rám szólt.
-Niall,
ez neked is szólt! Te is ugyanolyan vagy, mint a többiek, ha nem rosszabb, mivel
te ír vagy! Na indulás!
Elkezdtem
futni a többiek után.
/Perrie szemszöge/
Reggel
váratlan meglepetés ért, mert Niall rózsát hozott nekem John jelenlétében, ráadásul
meg is mondta az igazat, ami tegnap este történt. Emiatt össze is kaptunk. Egyik
szünetben kimentünk az udvarra beszélgetni.
-Ezt
magyarázd meg, Perrie!
-Már mondtam,
hogy nem normális! Kitalálta az egészet, mert velem akart járni, de nemet
mondtam neki, amit nem bírt elviselni!
-Ja persze!
Tegnap jött csak és máris járni akart veled? Meg ilyet senki sem talál ki, valószínűleg
hitegetted, mint mindenki mást! Utálom, mikor ezt csinálod! Miért játszol mások
érzéseivel?
Nem hitt
nekem, hisz nem ez volt az első alkalom, hogy ezt tettem egy fiúval. Persze
John tudott az összesről, de mindig megbocsátott. Nekem ő az igazi és ő is szeret
engem. Tudja, hogy szeretek szórakozni.
-Jó! Csak
szórakoztam, igazad van! De tudod, hogy ez nálam gyakori! Béna a fickó, így bedőlt
az összes hazugságomnak!
-Nem tudom
mire jó ez, de jól ismerlek béby! Egy béna ír köcsög ez a Niall Horan!
-Az!
Megcsókoltuk
egymást, szerencsére megbocsátott és ő is nevetett rajta.
-Még az
édesanyja gyémánt nyakláncát is nekem adta, amit még 5 éves korában adott neki,
amikor a szülei elváltak, ő meg az apjánál maradt.
Nagyon jól
elszórakoztunk, röhögve értünk vissza terembe, Niall meg folyton minket nézett.
Elmentünk tesire és mikor a tanárúr közölte, hogy ő Niall mostohaapja, igen
csak meglepődtem. Tehát az ő kis ír felesége Niall anyja. Viccesen hangzik. A
szokásos 10 körrel kezdtük az órát. Utána már megint a gyúró teremben érezte magát,
mert rohadt kemény edzést tartott, aztán megengedte, hogy játszunk. A fiúk fociztak,
mi lányok meg röpiztünk.
/Niall szemszöge/
Egy darabig
futottam, de nem bírtam tovább. Leültem valahová, ahol ő nem lát, majd sétáltam,
de mikor mellette mentem el, akkor futottam, hogy le ne bukjak, hogy sunnyogok.
A feladatokat se úgy végeztem el, ahogy ő elvárná. Beálltam leghátra és mivel
nem vagyok egy magas gyerek, a többiek eltakartak. Szinte egész órán nem is
látott. Az óra végén beégetett.
-Niall Horan!
Még nem beszéltünk a fogaidról! Eléggé ferdék és délután együtt fogorvoshoz
megyünk! Fogszabályzót csináltatunk neked, mert ilyen ferde fogakkal nem élhetsz
a házamban!
Gúnyolódott
rajtam, tényleg nem voltak jók a fogaim, de akkor se az osztály előtt kellett
volna mondania. Mindenki engem nézett és kinevettek. Legszívesebben a föld alá sűllyedtem
volna szégyenemben. Inkább nem szólaltam meg. Elmehettünk öltözni, majd mindenki
ment a dolgára. Én megvártam Perrie-t a lány öltöző előtt, mert úgy volt, hogy
együtt megyünk ebédelni. Hamarosan jött is, de elhúzott mellettem.
-Itt vagyok
ám!
-Az ebédlőben
beszéltük meg!
Mondta
flegmán, majd tovább ment. Szép lassan mentem én is, aztán odaültem mellé.
-Hogy tehetted
ezt velem, Perrie?
Kérdeztem
kissé mérgesen, mire ő nevetni kezdett. Ezt nem hiszem el, most meg kiröhög.
-Ez nem vicces!
Ez nekem nagyon fájt!
Hirtelen
nagyon komoly lett.
-Ne haragudj!
Azt hittem viccnek fogod majd fel!
-Nem poénos
mások érzéseivel játszani! És most hogyan tovább? Ellenségek leszünk?
-Lehetnénk
barátok!
-Kössz,
inkább kihagyom!
Mondtam mérgesen,
megfogtam a tálcámat és átültem egy másik asztalhoz. A mai ebéd se volt valami
jó, de azért jobb, mint a tegnapi. A fél fogamra se elég, mivel én rengeteget
eszem. Egész végig csak Perrie-t néztem, ő is időnként rám nézett, szomorú voltam,
hogy ez lett ennek az egésznek a vége. Mikor kiléptem a suli kapuján, John állt
elém, de nem volt egyedül. Nagyon mérgesen nézett rám és egyre csak közelített
felém, összeszorult a gyomrom, ez még rosszabb volt, amikor David csinálta ezt.
jaj, szegény Niall.:((( remélem nem verik meg :o
VálaszTörlésjó rész lett.:)x
Örülök h tetszik! Majd meglátod mi lesz a folytatásban, addig csak maradjon meglepetés!
Törlés